Mintegy hatvan önkéntes közreműködésével tisztították meg a falfirkáktól a budapesti Lánchidat csütörtökön. Az akció a Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) szervezésében, a Messer Hungarogáz Kft. technológiai segítségével valósult meg.

Moravcsik József a közeljövő feladatairól az MTI-nek elmondta: egy 360 milliós forintos, részben a SzeBu által kezdeményezett és kidolgozott fővárosi program keretében 2010 májusáig vadplakát- és falfirka-mentesítik a nagyjából az Alkotás utca és a Hungária körút által közrefogott belvárosi területeket, valamint a Ferihegyi utat. Ezt egy év végéig tartó intenzív monitoring-időszak követi majd - tette hozzá. A SzeBu becslései szerint ezután évi mintegy 80 millió forintból fenntartható lenne a terület tisztasága.
Moravcsik József hangsúlyozta: úgy vélik, hogy egy évi 550 milliárd forintból gazdálkodó városnak lennie kell 360 millió, majd évi 80 millió forint forrása arra, hogy megtisztítsák az aluljárók, a rakpartok, a hídfők és a házak falait.
Bojár István András, a SzeBu elnöke kiemelte: a belvárosi tisztító-akciók immár hagyományosnak tekinthetők, hiszen nemrég a Nagykörúton, a Rókus-kórháznál és az Erzsébet-hídon is szerveztek hasonló programot. Felhívta a figyelmet a Lánchíd közelében, az utcán kiállított fotókra is, melyek többek között a falfirka és az utcai művészet határait firtatják, s amelyeken művészek, közéleti személyiségek - többek között Bergendy Péter, Tátrai Tibor, Hajós András és Péterfy Bori - gondolatai olvashatók a témáról.
Bohner Zsolt, az ipari gázok gyártásával foglalkozó Messer Hungarogáz Kft. ügyvezető igazgatója a falfirkák eltávolítására használt szárazjég-technológiáról elmondta, hogy környezetbarát, nem hagy semmiféle szennyeződést, ami a Duna közelsége miatt is kulcsfontosságú.

A sajtótájékoztató helyszínét adó Lánchíd-Palota falán 2007-ben elhelyezett Podmaniczky Frigyes-emléktáblánál Ráday Mihály, a Városvédő Egyesület elnöke tartott beszédet a főváros fejlesztése iránt elkötelezett báró halálának 102. évfordulója alkalmából. Az egykor Podmaniczky által vezetett Fővárosi Közmunkák Tanácsának székhelyéül szolgáló épület előtt Ráday Mihály a Kiegyezés utáni városvezetés előrelátását, stratégiai gondolkodását méltatta, ami véleménye szerint ma elképzelhetetlen lenne a "23 kiskirályságra osztott Budapesten". A Városvédő Egyesület elnöke a 13 fővárosi civil szervezetet tömörítő Podmaniczky Páholy nevében is szólva az építkezés és épület-helyreállítás mellett kiemelte a város tisztántartásának fontosságát.
A csütörtöki akcióban a SzeBu mozgalmon és a Városvédő Egyesületen kívül többek között az Ág Alapítvány, a Fővárosi Cigány Önkormányzat, a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Klubja, a British American Tobacco és a CB Richard Ellis ingatlancég önkéntesei vettek részt.