Kérdés, hogy Elvis Presley szórakoztatóipari munkás (kategóriájában vitathatatlanul az egyik legjobb) üzenete a világ számára az volt-e, hogy dalokat énekelt vagy az, hogy neki is hajhagymák ültek a fejbőrében. Még életében persze nyilván örült volna, ha tudja (valószínűleg már tudta), hogy kultusza lesz, de hogy a kultuszosdi annyira elharapózik a világon, hogy mint valami vágóhídi nyesedéket fogják árulni a haját, a homlokcsontját és a jó aerodinamikai kialakítású gégefedőjét, azt ő sem sejthette. Hogy valóságos, a középkorinál gyorsabb, gyorsabb bizalmú szentkultusz alanya és elszenvedője lesz, azt nem tudhatta. Kérdés az is, hogy ki kerül közelebb őhozzá: vajon az a tizenéves, aki illegálisan letölti a zenéit, és az két napnál tovább beragad az mp3-lejátszóba - vagy az a nyomorultul unatkozó és lelki problémákkal küzdő dollármilliomos, aki otthon szelencében tartja a marinált fülcimpáját. Az elsőre szavazunk, de el kell ismernünk: nekünk nincs 15 ezer dollárunk, és lehet, hogy csak a szőlő savanyú.
kp