...az áramlás, a vihar, a szándék, a sodródás, a mozgás, a hajtóerő, a hajlam fölhalmozódva, haladva, irányulva, kergetve, lebegve, sodorva, vándorolva, összeterelve, úszva, úsztatva...

Három nő háttal. Lassan rájuk ömlik a meleg fény. Lapockájuk fehér, ruhájuk könnyű testszín-bézs, épphogy felcsillanó permettel. De ezt még nem látom. Csak összehangolt mozdulataikat, melyek izomra pontosan fedik el különbözőségeik. Aztán testük egy hullámzásában felfedezem: állapotosak. „Másállapotban” vannak.

„Terhes magány” a Gödör sima felületű, kontúros pincetermében. Drifting – élmény, amit a zene és mozgás lassan kibontakozó, koncentrált harmóniája határoz meg. Drifting-hangélmény Varga Zsolttól az fekete, kifeszített tüllvásznak mögül. Víz alatti morajlás-pulzuson átszűrődő szaxofon. Utak nyílnak, a finom felhajtóerő testeket fordít át. Készülődés. Várakozás.

Nézem a három táncost. Nincs kilengés mozdulataikban. Érett minden rezdülés, saját megváltozott súlypontjukban nyugvó minden lendület. Hogyan lehet hangot komponálni, mozgást koreografálni, hogy úgy tűnjön, itt nem „csinál” zenét senki, itt nem mozog senki a színpadon. Itt a lét maga a „drifting”. Tudatelőtti, tudatmögötti tudatos állapot.

Ilyen lehetett az anyaméhben. Ilyen lehet az anyának „terhét” hordva. Társas magány. Magányos társaság az egységben. Elidegenedés önmagunktól és kiteljesedés ebben az elidegenedésben. Ahogy mozdulatról-mozdulatra határoz meg és újra minket a megváltozott test. Kitörési vágy. A sötétből a fénybe, az óvó bezártságból a szabadság túlságos tágasságába. A nedvektől való elszakadásba. Készülődés valami nagyra. Ez mindkét oldalról félelmetes. Az állandó változás sűrített megtapasztalása mindig félelmetes. Mégis hihetetlen elszántság és nyugalom: még ha olykor nem is tudunk elég messzire nyúlni az ég felé, legyen a mozdulat az anyag céltudatosságában, súlyában bármily lágy, vagy ha olykor egyedül, önmagunk is vagyunk kénytelenek megtapasztalni a hangok felfoszlását, s terheinkkel a földön ülve a csendet. Ahogy áramlik.

Ladjánszki Márta klasszikus balett, szertorna, jazz és modern tánc tanulmányait Magyarországon és Bécsben folytatta, majd 1996 végén alapítója volt a KOMPmÁNIA Kortárs Táncszínháznak, ahol táncosként és társkoreográfusként dolgozott. Önálló alkotói munkáját elkezdve általában szóló-centrikus koreográfiákat hozott létre, melyek specifikusan a fizikumból, annak határaiból építkeznek, majd fokozatosan nyitott a koreografálás és a több-szereplős darabok felé, mint teszi ezt a DRIFTINGben is. Saját bevallása szerint belső löketeket követ és hisz minden mozdulatban: „Szeretem a nézőt elvarázsolni, megnyitni benne azt a kaput, ami benne domináns egy adott tartalommal kapcsolatban.”