A szerző műveit tizenöt éve publikáló Albin Michel Kiadónak köszönhetően a francia olvasók is megtanulták: Márai Sándor a XX. század egyik legjelentősebb írója - írta a Le Monde című francia napilap csütörtöki számában a San Gennaro vére francia kiadása kapcsán; a regényt Georges Kassai és Zéno Bianu ültette át francia nyelvre.

A regényben megírt közvetett önvallomás helyszíne Nápoly és környékének mediterrán vidéke, ahová közel ötvenévesen, a kommunizmus fenyegetései elől menekült Márai, és három évig élt a San Gennaróban. Az író a regény első felében részletes leírásokban és "testvéri iróniával" mutatja be a csodálatos tájat, és a vele szimbiózisban élő kisembereket: a vadat soha nem ölő, de egymás között rivalizáló vadászokat, a leszerelt katonákat, az elszegényedett és a túlélési stratégiában vetélkedő szomszédokat - emelte ki a Le Monde kritikusa.

Jean Soublin kiemelte, hogy egy hosszú és felkavaró rész az Egyesült Államokban élő fiatal emigránsról szól. Miközben ő az árnyas fák alatt a tenger közelében újra rátalál a családi vidámságra, a leírás arról a paradicsomról szól, amelyről mindenki álmodozik, de kevesek számára elérhető; kétségek maradnak az iránt, hogy jól választott: "ez a könyv egyik legszebb része" - fogalmazott a kritikus.

A cikk kitér arra, hogy a tájhoz tartozik egy kelet-európai országból menekült házaspár is, de a továbbutazásuk előtt a férj rejtélyes módon meghal. A rendőrségi nyomozó, a franciskánus barát és a magára maradt feleség monológszerűen mondja el, ki is volt ez az ember. Márai ezekben a részekben fogalmazza meg saját emigrációjának okát, a diktatórikus rendszerek, a nácizmust követő kommunizmus kritikáját és szellemi arisztokratizmusának elveit.

A második részben a geopolitikáról, az atomhatalomról és a metafizikai szorongásról szóló szöveg jóval zordabb, mint a nápolyi tájleírások, de a Le Monde szerint a szerzőnek sikerül mindezt ötvöznie a Vezúvról, a tengerről és a szélről szóló záró leírásában.

Forrás: MTI