A héten mutatja be Csehov Cseresznyéskertjét a Székesfehérvári Vörösmarty Színház. A darab rendezőjével, Guelminó Sándorral beszélgettünk.
Még sosem volt olyan, hogy egy héttel a premier előtt kezdtünk volna színpadon próbálni. Ez számos nehézséggel jár. Már rég ott kéne tartani, hogy „száll” a dolog, ehhez képest még csak most kezdjük megszokni a díszletet. Csanádi Judit díszlettervező, akivel már nyolc éve szinte folyamatosan dolgozom, nagyon egyedi teret álmodott meg.
Mitől érzi erősnek a produkciót?
Egy rendező ritkán kerül olyan helyzetbe, hogy nincs megkötve a keze. Annak ellenére, hogy egy új társulatról van szó, egyes színészekkel már a közelmúltban is együtt dolgoztam. A szerencsém, hogy ők szerződtek a Vörösmarty Színházhoz. Hálás vagyok a vezetésnek, mert sikerült olyan szereposztást összeállítani, amelyben tényleg a helyükön vannak az emberek. Bakonyi Csilla például újonnan érkezett a csapathoz. Vele négy évvel ezelőtt dolgoztam először. Ő tényleg olyan volt, mint egy csiszolatlan gyémánt. Sajnos csak vidéken játszik, ezért kevesen ismerik, és félő volt, hogy nem is fogják fölfedezni.
Kizárólag társulati tagok szerepelnek a darabban?
Az elején ez volt az elképzelésem, hiszen itt csapatépítésről is szó van. Később azonban rájöttem, hogy mégiscsak hívnom kell két vendégszereplőt, akik szövetségeseim a Magyar Színházban: Soltész Bözsét és Jegercsik Csabát. Előző rendezésemből pedig nagy örömömre Pápai Erika és Csizmadia Gergely is szerepel a darabban.
Ki inspirálta arra, hogy elővegye ezt a darabot?
Pápai Erika volt az origó. Reméltem, hogy sikerül eljátszania ezt a nagyon bonyolult szerepet. A mai próbán is nagyon szép dolgokat láttam tőle.
Kit emelne ki a fiatalok közül?
Nagyon örülök, hogy két pályakezdőnek is lehetőséget tudunk biztosítani. Mind Stelly Zsófi, mind Bábinszki Ági záróvizsgáját én rendeztem, és a szívem vérzett volna, ha eltűnnek a süllyesztőben. Remélem, hogy ez az előadás valóban lehetőséget teremt számukra a későbbi sorsuk tekintetében.
Kire osztotta az idős inast, Firszet?
Nagyon-nagyon ritka az olyan korú színész, mint Dengyel Iván, aki mind a művészetét, mind a gondolkodását karban tartja. Ivánban megvan az a tartás és bölcsesség, ami ehhez a szerephez kell.
Mit jelent ma Csehov?
Az emberekben az a kép él Csehovról, hogy nagyon lassúak és drámaiak a művei, amikben azt hajtogatják, hogy Moszkva, Moszkva és hozzák a szamovárt. Pedig a darabjaiban rengeteg a humor, a jelenetek tragikum és a komikum között ingáznak. Amit kiemelnék az a történelmi hasonlóság: ma is egy átmeneti korban vagyunk, amikor az összes érték megkérdőjeleződik. A szabadsággal ma sem tudunk mit kezdeni, minden érték devalválódott, minden „relativizálódott”. Viszont mindenki örül valaminek, csak nem igazán tudják, hogy minek. Erről a darabban Firsz beszél. Magyarországon olyanok vagyunk, mint a kihaló orosz arisztokrácia. Félreértés ne essék, ez az előadás nem egy sirató. Pontosan arról szól, hogy mekkora felelőssége van az értelmiségnek abban, hogy ne hagyja az emberi, esztétikai és erkölcsi értékeket veszendőbe menni.
