A hóbortos kalifa összegyűjtött egy liternyi lepketetemet, és hosszan bíbelődött azzal, hogy melyik fajból mennyi. A dologban semmi hülyeség nincsen, hiszen fontos dologra tapintott rá.
- Az ökológiában az utóbbi 50-80 évben előtérbe kerültek a kvantitatív, tehát mennyiségi értékelések, s evvel a matematika e területen is kulcsszerepet kapott - mondja elöljáróban Izsák János nyugalmazott egyetemi tanár, aki biológusként és alkalmazott matematikusként három évtizede foglalkozik a fajgyakoriság (fajabundancia) eloszlás modellezésének kérdéskörével. - Az ökológiai jelenségek roppant ingadozó képet mutatnak, például az időjárás vagy a növénytakaró állapota függvényében, így értelmezésükhöz elengedhetetlen a statisztika tudománya.
S itt jön képbe a szerzőpár által jegyzett, Fajabundancia-eloszlási modellek című könyv. Az ökológiával foglalkozó szakemberek számára ugyanis alapvető információ, hogy a rokonfajok egyedszámainak együttese mutat-e valamiféle rendezettséget, mintázatot, struktúrát. Az eloszlásban számos szabályszerűség érhető tetten, amelyek mögé matematikai modellek állíthatók. E modellek többségét azonban mindeddig nem szűrték profi matematikusok, így sok pontatlanság, kidolgozatlan részlet rejlett bennük. A most megjelent, tankönyvként is alkalmazható kötet matematikailag kifogástalan leírást ad róluk, s magyarázattal is szolgál.
Az embert igen régről izgatja, hogy az állat- és növényvilág hányféle fajának képviselője él környezetében. Terepi megfigyelések szolgáltatnak ehhez adatokat. Adott területen minden egyes növénykét számba vesznek, s ezekből készülnek nagy statisztikák. Az állatvilágban hasonló megfigyelések zajlanak. Már az 1200-as években avval foglalatoskodott egy szamarkandi kalifa, hogy összegyűjtött mintegy liternyi lepketetemet, s megszámolta, hányféle fajt talál köztük. Korunkban azonban a megfigyelési adatok már akár milliós egyedszámot is érinthetnek - villantja fel e terület dimenzióit a szakember, aki korábban az MTA Ökológiai Tudományos Bizottságának elnöki tisztét is betöltötte.
A cikk itt folytatódik - kattintson!
Forrás: MTI