Alig száradt meg a tinta az új zenekari főnök szerződésén, az együttes máris váratlant húzott: Amerikába indultak, és ott is maradnak jó ideig. Amerika pedig büszke.

A Liverpoolban született Simon Rattle az újdonságok iránt rendkívül érzékeny, páratlan ifjúsági nevelési-képzési programot valósított meg, és internetes, virtuális "koncerttermet" is működtet az általa vezetett zenekar. 2010 februárjában Zaragozában, Madridban, majd Párizsban lép fel a berlini együttes, felidézve a társulat első külföldi, 1897-es utazásának emlékét.
A szezon végén az Európa Kulturális Fővárosa program keretében Essenben és Stuttgartban lépnek pódiumra, ezeket a koncerteket Ozava Szejdzsi vezényli, Bartók, Csajkovszkij és Takemicsu Toru műveit játsszák.
Ugyancsak az évad végére marad egy friss projekt: a Berlini Filharmonikusok a tervek szerint az idén nyáron Budapesten is fellépett Wynton Marsalis trombitás-zeneszerzővel muzsikálnak együtt.
Forrás: MTI