Madonna olyan magatartást tanúsít a szokásosan londoni bulvársajtó szerint, aminek a vége megint világszenzáció. Hirtelen fog történni, durva lesz, és mindenki felkapja rá a fejét.

A brit lap idézi Randy Tarraborrellit, Madonna életrajzíróját, aki szerint az énekesnő "határozottan el tudja képzelni", hogy hozzámegy modellként is tevékenykedő ifjú kedveséhez.
Madonna egy ízben - nem sokkal azután, hogy elvált brit filmrendező férjétől, a nála tíz évvel fiatalabb Guy Ritchie-től - kijelentette, hogy inkább a vonat alá veti magát, de még egyszer meg nem házasodik. Jesús azonban a The Sun forrásai szerint "könyörgött" neki, hogy gondolja át ezt az álláspontját, sőt keresztény hitét is hajlandó volt feladni, és áttért a misztikus zsidó tanokon alapuló kabbalisztikára, amelynek Madonna régóta megszállottja.
Az énekesnő és Guy Ritchie nyolc évig tartó házassága pontosan egy éve ért véget a londoni felsőbíróságon, gyorsított eljárással és különösebb felhajtás nélkül, bár a brit bulvársajtó akkor már hónapok óta cikkezett a sztárpár közelgő válásáról.
Madonna nem szabadult olcsón előző férjétől. Megerősítetlen értesülések szerint az énekesnő 50-60 millió font (14-17 milliárd forint) útravalóval búcsúzott Ritchie-től. A The Sunday Times által a brit pénzarisztokrácia felső ezréről évente közzétett gazdagsági rangsor - Rich List - tavalyi kiadása szerint az énekesnő akkor 300 millió fontot tudhatott magáénak, vagyis a válás a világsztár vagyonának akár a 20 százalékát is elvihette.
Madonna azóta elköltözött Nagy-Britanniából, ezért az idei vagyonlistán már nem szerepelt.
Forrás: MTI