Hosszantartó, súlyos betegségben 2009. november 7-én elhunyt Hőgye Zsuzsa Jászai-díjas színművésznő.
Dr. Gyémánt Csilla színháztörténész így emlékezik meg a művésznőről:Hőgye Zsuzsanna 1941. január 29-én született Budapesten. Pályájának két szakasza is Szegedhez köti: a pályakezdés évei 1963-tól, és az érett művész visszatalálása 1984-től. A Színművészeti Főiskola elvégzése után, friss diplomával szerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz a hatvanas évek közepén, abban az időszakban, amikor Bozóky István és csapata a színház megújításán fáradozott. Két nagy szerep is várta a fiatal színésznőt: Izolda lett Illés Endre-Vas István: Trisztán című költői drámájában és főszerepet kapott Fejes Endre Rozsdatemetőjében, férjével, Csíkos Gáborral egy színpadon.
A tragikus szerelmi történet hősnőjének, Izoldának megformálását követően meglepő színpadi átváltozást produkált Pék Mária szerepében. A rendező, Sándor János olyan boszorkányosan fogta össze a Rozsdatemető színész-csapatát, hogy a fiatal színésznő tökéletes átlényegülésen ment keresztül az idősebb Hábetlerné, Pék Mária szerepében Kovács János oldalán. „Sallangmentes alakítása szinte már a stilizáltság izzásával jelenített meg egy életkorban tőle oly távol eső figurát”. A sors különös iróniája, hogy férje, Csíkos Gábor a színpadon a fiát, ifj. Hábetler Janit alakította. Az ifjúkori szegedi évek – amikor olyan ismertek kezdtek lenni a városban, mint pár évvel korábban a népszerű Domján - Kaló házaspár – csakhamar véget értek. Újabb megmérettetések következnek, a színészi pálya újabb szakaszai: Kaposvár, Pécs, Debrecen és 1984-től újra Szeged.
Az eltelt évek mérföldkövei, a szerepek jelölik a megtett utat. Hubay, Csurka, Molière darabjaiban szinte mindent játszott. Mert ő volt Máli néni, Füst Milán darabjának címszereplője, Márai Juditja, „de a Mágnás Miska kleptomániás nagymamájának kis szerepében is brillírozott”. Ahogy teltek az évek, egyre több groteszk alakot, félresiklott életet állított színpadra. Tehetségének sugarából arra is futotta, hogy ezeknek a meddő-sorsoknak előéletét is felvillantsa. Spiró Csirkefej című darabjában e sorokra késztette a Színház című szaklap kritikusát: „Hőgye úgy nagyszerű, hogy semmi néven nevezhető trükkje nincs. (…) Érzelmi éhezők képe, gesztusai, üvöltései és elhallgatásai rémlenek fel. (…) Amikor a közjegyzőhöz megy, átöltözik, kicsinosítja magát. A helyzet egyszerre groteszk és tragikus. Ezen a ponton jövünk rá: nem törvényszerű, hogy ennek a nőnek itt most befejeződik az élete (…) Kínosan méltatlan asszonysors, nyomasztóan formátumos alakítás” (1993). Élete utolsó éveit színpadon oly sokszor megformált hősnőihez hasonlóan betegen, és tehetségéhez méltatlan körülmények között töltötte el.
Személyében egy nagy színésznőt veszített el a magyar színjátszás.
Temetéséről később történik intézkedés.
