Két szinten, közel 2000 m2-en, több mint 18 000 féle könyv, valamint zenei CD, film, olvasó- és internet sarok várja az érdeklődőket a Libri Allee Könyváruházban.
Ekkora alapterületen könnyen eltéved az ember, és elveszik a könyvek rengetegében, a belső tér kialakításánál azonban a tervezők erre is gondoltak. Az óriási könyváruházban a tájékoztatást 20 LCD tv, valamit több információs pult is segíti majd. Érdekesség, és a többi könyvesbolthoz képest szokatlan megoldás, hogy az újdonságokra a monitorokon futó reklámok hívják majd fel a figyelmet. Emellett pedig hazánkban egyelőre egyedülálló berendezés segítségével képes a könyvterjesztő még részletesebb információkhoz hozzájutni a vásárlókkal kapcsolatban.
Az évi 10 milliárd forintos forgalommal büszkélkedő, 46 könyvesboltot magában foglaló hálózat ebben az üzletben próbálja ki először azt a vásárlófigyelő berendezést, mellyel követhetővé válik, milyen arányban képviselik magukat a hölgy vásárlók az urakhoz képest, valamint egy hőtérkép készítésére is képes a rendszer, mely a vásárló főbb útvonalairól ad majd tájékoztatót a menedzsmentnek. A rendszernek köszönhetően akár még az is elképzelhető, hogy a vásárlók igényeinek megfelelően változtatják majd a jövőben a bolt berendezését, felépítését.
Az üzlet számtalan érdekes programmal is készül az irodalom iránt fogékony közönség megnyerése érdekében. Számtalan hazai és külföldi szerzőt látnak vendégül egy-egy dedikálás erejéig. Karácsonyra is értékesebb egy szerző által névre szólóan aláírt példány ajándékba, de bizonyára önmagában is élmény lehet az írókkal való személyes találkozás. Joanne Harris, Réz András, D. Tóth Krisztina, Fejős Éva vagy A.J. Christian csak néhány név, akit kiemelhetünk a teljesség igénye nélkül. Rita Monaldi és Francesco Sorti, az olasz történészházaspár látogatása pedig külön öröm, hiszen az Olaszországban betiltott, Imprimatur című könyvüket dedikálják a Libri Allee Könyváruházban.
Nem csak a dedikálások teszik különlegessé a megnyitót és az azt követő időszakot. A Mesterkurzus keretein belül Dr. Czeizel Endre, Popper Péter, Szendi Gábor, Ranschburg Jenő, Dr. Szondy Máté, Angster Mária, Mohás Lívia, F. Várkonyi Zsuzsa és Paulinyi Tamás tartanak előadást.
Réz András új könyvében emberek, párok, családok történetét írta meg, és tényleg a köldök körül forog. Hiszen a köldök magában foglalja a születést, a kapcsolatot, de a test középpontját is. A szerző minden bizonnyal ezt a témát járja majd körbe előadásán, míg Szendi Gábor evolúciós megközelítéssel próbálja majd az optimális humán táplálkozást bemutatni egy másik alkalommal. Kánya Kata társtaláló esttel készül új könyvének apropóján, Váncsa István pedig harmincévnyi gasztronómiai kalandozásának eredményét összefoglaló szakácskönyvét fogja bemutatni a haspók olvasóknak.