Megjelent a népszerű színművész, Kálloy Molnár Péter második lemeze; a sajtónak szerdán bemutatott Pesti álom - akárcsak a tavaly megjelent A nő után - valamennyi dalát a színész maga írta, a hangszerelést Hrutka Róbert végezte.
Mint mondta, a Pesti álom megzenésített történetek füzére és ezek közül számos Pesthez kötődik. A címadó dal például időutazás, ami a nagykörúton játszódik - mutatott rá a színművész, hozzátéve: nagyon szereti a száz évvel ezelőtt épült körúti épületeket.
Kálloy Molnár írt dalt az albumra az Orient Expresszről, feldolgozott egy megtörtént esetet, amelyben egy francia kislány, akinek meghalt a papája, levelet írt Paradicsom államokba a Mennyország utcába, és a posta címzett ismeretlenként azt visszaküldte. Az Édes bombanő című dalban pedig ismét a vidámságé a főszerep.

"Sokat tanultam az első lemezem hibáiból, tapasztalataiból, szövegírásban és zeneszerzésben egyaránt. Úgy érzem, az új lemez sokkal egységesebb és összefogottabb lett, és ennek az is oka, hogy Hrutka Róberttel közösen válogattuk ki a cd-re felkerülő 12 dalt" - magyarázta.
Az irónia, ami Kálloy Molnár Pétert a színpadon és a filmeken is jellemzi, természetesen zenészként is társa.
"Kicsit groteszk módon látom a világot, számomra természetes ez a fajta humor" - jegyezte meg. A Plázálom című dalban például a bevásárlóközpontokat veszi célba: "plázacica, ne te nyávogj,/vesztendbe rohansz,/árkád szemű, mammut lábú,/mommá, mit rohansz?/arénázz apáddal, itt vagy pólustalan,/korábban a koránál/beintesz kórosan (be in teszkó(R) osan)". A lemezhez mellékelt füzetkéből kiderül: a "vesztendbe rohansz" kifejezés színésztársa és barátja, Kálid Artúr leleménye.
Kálloy Molnár Péter az MTI-nek kitért arra is, hogy a szövegek és a dallamvezetés teljesen az ő munkája, Hrutka a hangszerelést, zenei rendezést végezte, valamint a gitárszólókat játszotta fel.
"Nem akarom letagadni, hogy alapvetően színész vagyok, bár azt kevesen tudják, hogy a zene előbb volt az életemben, mint a színház. Nagyon örülök a színészi improvizációra épülő Beugró című tévéműsor sikerének és nyilvánvalóan ez is segíthet abban, hogy a lemezemet többen megismerjék és hallgassák" - jegyezte meg Kálloy Molnár Péter.
A hivatalos lemezbemutató koncert 2010. február 21-én lesz a fővárosi Millenárison. Kálloy Molnár Péter azt mondta, lesz pantomim, rock és tánc, "összművészeti kavalkád".
Jövőre a színművész a tervek szerint az Alma együttes gyereklemezén is közreműködik majd.
A Pesti álom szerdai sajtóbemutatóját meghatározta a 11-es szám: 2009 (vagyis 2+9, azaz 11) 11-ik hó 11-én 11 óra 11 perckor kezdődött, méghozzá az Erzsébet körút 9-11. szám alatt.
"Mindez nyilván nem véletlen, 11 a sorsszámom a numerológia alapján" - tette hozzá a színművész.