Minden - legalább 500 lelket számláló - településhez eljuttatja az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) azt a szakkönyvet, amely fontos információkat tartalmaz a korszerű erdőgazdálkodásról és az erdészet munkájáról.

Dobó István, az OEE Erdők a közjóért szakosztály elnöke az MTI-nek elmondta: a szakkönyv segítségével betekintést kaphatnak az olvasók a korszerű erdőgazdálkodásba, megismerhetik a "folyamatos erdőfenntartás" lényegét, megtudhatják, mit jelent az "örökerdő" fogalma és választ kaphatnak arra is, hogy az erdészszakma több száz éven át miért a vágásos gazdálkodásban gondolkodott. "Nagy váltásként" értékelte a szakember a fenntartásos, folyamatos művelést, azt az újítást, amely más szemszögből közelíti meg az erdőgazdálkodást. Hozzátette: az erdő ciklusa évtizedekben, évszázadokban mérhető, 80, 100, 120, sőt 140 év bizonyíthatja be a művelés eredményességét, hatékonyságát.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a természeti értékeket, így az erdőt is láthatóvá kell tenni a turisták, látogatók előtt, ugyanakkor biztosítani kell, hogy ne okozzon károkat az idegenforgalom. Az erdészeti egyesület történetében ekkora "kampányra", ilyen mértékű információáramlásra még nem volt példa - közölte Dobó István.
Forrás: MTI