Amikor az ember hőstettet hajt végre, nem tudja, mennyi kellemetlensége lehet a hőstett szerencsés végrehajtása után. Főleg ha filmet csinálnak róla hülye emberek.

Chelsey Sullenberger a The New York Times hétvégi számában kifejtette, hogy a Fly By Wire című könyv túlságosan felértékelte annak jelentőségét, hogy az Airbus robotpilótával volt felszerelve.
A kapitány az év elején, január 15-én hajtott végre kényszerleszállást a Hudsonon, miután a repülőgép vadlibákkal ütközött, és leálltak a hajtóművei. Mind a 155 fedélzeten tartózkodó személy túlélte a landolást.
Sullenberger hangsúlyozta, hogy robotpilóta nélkül is ugyanez lett volna az eredmény. A könyv szerzője, William Langewiesche szerint félreértették az írását. Mint mondta, nem gondolja, hogy a technológia lett volna a meghatározó, ugyanakkor az is "a történet része volt".
Forrás: MTI