Nem adtak ki első díjat az MR3-Bartók rádió országos zongoraversenyén, amelyet Joseph Haydn halálának és Felix Mendelssohn születésének 200. évfordulója tiszteletére hirdetett meg a közrádió.

A zsűri elnöke Nagy Péter zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára volt, rajta kívül Klukon Edit, Jandó Jenő és Némethy Attila zongoraművész, valamint Kovács Sándor zenetörténész vett részt a bírálatban.
A verseny repertoárját - Haydn és Mendelssohn művei mellett - a válogatóban egy szabadon választott darab, a középdöntőben pedig több Bartók-mű színesítette.
A helyezettek pénteken este adnak gálakoncertet a Budapesti Olasz Kultúrintézet dísztermében 19:35-től, ahol Licsák Attila először Haydn D-dúr szonátáját, majd Mendelssohn Herbstliedjét játssza. Borbély László Messiaen Regard de l’Esprit de jole című művét adja elő, Mendelssohn d-moll zongoraversenyét pedig Tihanyi Zsuzsanna szólaltatja meg. Kiss Péter betegség miatt nem lép fel. Az ünnepélyes eredményhirdetést, díjátadást és a nyertesek hangversenyét az MR3-Bartók Rádió egyenes adásban közvetíti, 19.35 perces kezdettel.
Forrás: MTI