A Tadzs Mahalt építtettő középkori indiai uralkodót alakítja következő filmjében az Oscar-díjas Ben Kingsley. A Tadzs (Taj) című produkció Sáhdzsahán uralkodó történetét meséli el, aki a fáma szerint legkedvesebb felesége, Mumtaz Mahal utolsó kívánságára építette a világ egyik csodájaként számon tartott emlékművet 1632 és 1654 között.

A forgatókönyvet a brit David Ashton írta, de rendező még nincs. Az SBK Pictures rövidesen indiai befektetőkkel is szeretné felvenni a kapcsolatot. Mivel Kingsley óriási hírnevet szerzett magának a csaknem három évtizede készült Gandhival, szép partnere pedig a szubkontinens egyik legnagyobb sztárja, várhatóan nagy érdeklődés övezi majd a filmet Indiában.
A tervek szerint jövő év közepén-végén kezdődhet a forgatás.
Forrás: MTI