Alig maradt meg néhány a Zala folyóra épült vízimalmokból, a zalacsébi azonban megmenekült Szabolcs Péter szobrászművésznek és családjának köszönhetően.

- Meg kellett szavazniuk a salomváriaknak, hogy ezt a romot, ami annak idején termelőszövetkezeti tulajdon volt, megvehessem - tekintett vissza a kezdetekre Szabolcs Péter. - Azt mondták, ha a művész úr meg akar szakadni, hát szakadjon meg a munkában, és megengedték, hogy megvegyem. Így nézett ki - mutatott az ebédlőbe kirakott, összedűlőfélben lévő épületet ábrázoló képre. - Amikor idejöttünk, még nyolc-tíz malom állt a Zalán, mindegyik romos állapotban volt. A zalacsébit egy darabig a téesz raktáraként használták, később arra sem. Benőtte a fű, körülvették a fák: gyönyörű volt.
Az új tulajdonos a baráti körével látott neki a felújításnak. Kutat kellett fúrni, villanyt bevezetni, tetőt javítani, lényegében a falakon kívül mindent újraépíteni. Szabolcs Péter eredeti terveiben az szerepelt, hogy műtermet hoz létre a Malomban, s kiköltözik oda a családjával. A kéményt úgy alakította, hogy bronzot olvaszthasson, de elvetette az ötletet, mert a művelet elviselhetetlen szagokkal járt volna. Nem lett semmi abból az idilli gondolatból sem, hogy a családon kívül a baráti kör is oda költözik, s kommunában élik le az életüket a romantikus környezetben. A Malom Szabolcs Péteréknek sem lett állandó otthonuk, nyári lakként szolgált, nagy társaságból azonban soha nem volt hiány. A férfiak a végeláthatatlan építkezéssel voltak elfoglalva, a gyerekek élvezték a szabadságot.
A cikk itt folytatódik - kattintson!