Az ország legszigorúbbnak tartott fegyházáról és az ott évtizedekig őrzött vagy akár örökre rácsok mögé zárt bűnözők életéről készített Életfogytiglan címmel könyvet két újságíró; a művet a riportkötet helyszínén, a szegedi Csillag börtönben mutatták be kedden.

Az emberekben az amerikai filmek és a bulvármédia híradásai nyomán rengeteg tévhit, legenda él a hazai börtönökről - mondta a kötetet Arató Lászlóval együtt jegyző Bátyi Zoltán. Hozzátette: még 2005-ben azzal a szándékkal kezdtek hozzá a könyv írásához, hogy az érintetteket - az elítélteket és a velük dolgozó szakembereket - is megszólaltatva reálisan mutassák be a hazai börtönviszonyokat az olvasóknak. 

A közvélemény keveset tud arról, hogy a Szegedi Fegyház és Börtönben - közkeletű nevén a Csillagban - komoly szakmai munka folyik. Kövessen el valaki bármilyen súlyos bűnt is, hacsak nem tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik, előbb vagy utóbb visszatér a társadalomban. 

A Csillagban dolgozók, fegyőrök, nevelők, pszichológusok, papok célja így az, hogy az itt fogvatartottak, akiknek átlagos büntetési ideje 14 év, a hosszú büntetés után "tiszta fejjel" kerüljenek ki a rácsok mögül. 

2000 óta Magyarországon csaknem kétszáz embert ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre, közülük százhetvenet Szegeden őriznek, és itt raboskodik annak a tucatnyi elítéltnek a többsége is, akiket tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtott a bíróság. 

Bátyi Zoltán szerint Magyarország sajátos helyzetben van: ugyan néhány európai országban is létezik tényleges életfogytiglan, máshol jellemzően azonban nem szabnak ki ilyen büntetést. A riportkötetben e büntetésfajtáról elmondják egymástól igencsak különböző véleményüket azok a szakemberek is, akik nap mint nap találkoznak a hátralévő életüket rács mögött töltő elítéltekkel. 

A másik szerző, Arató László elmondta, igyekeztek válaszokat keresni arra, miként formálja át az embereket a hosszú szabadságvesztés, és bemutatni, hogyan küzdenek meg a büntetés-végrehajtási szakemberek azzal a feladattal, amit az ilyen elítéltek fogva tartása jelent. 

A - Schmidt Andrea fotóival illusztrált - könyvben megszólal több mint egy tucatnyi fogvatartott is. A rabok között voltak, akik megnyíltak az újságíróknak, volt olyan, akivel egy hetet beszélgettek a szerzők, majd visszavonta az általa elmondottakat, s voltak, akik csak pénzért adtak volna interjút, ők azonban nem kerültek be a kötetbe. "Tőlük úgy sem kaptunk volna őszinte válaszokat" - vallják a szerzők.