A napokban jelenik meg Szalóki Ági új – az énekesnő megfogalmazása szerint családi - lemeze Gingalló cimmel.

Egy ilyen, az egész családnak szóló lemez hallgatása a megszokottól eltérően szülőnek, gyereknek nem csak szórakozást, de közösen átélt művészi élményt nyújt, oly módon, hogy közben minden korosztály azt kapja, amiért igazán fontos, hogy a zene és a vers a mindennapok részévé váljon.
Az ilyen közös élmények azok, amelyek újraidézik, újra átélhetővé teszik azokat a bennünk rejlő, gyermekkorunk óta megbúvó emlékeket és előhozzák azokat a képességeket, amelyekkel zenei, népzenei és irodalmi örökségeinket, értékeinket továbbadjuk, megőrizzük. Az új lemezzel az alkotók szándéka az, hogy „eljussanak azokhoz, akik békességre, reményre, közösségre, szeretetre vágynak, olyanokhoz, akik szeretnek énekelni, táncolni, nevetni, ölelkezni, játszani, a másik szemébe nézni, segíteni a rászorulóknak. A szomorúakat megvígasztalni és előcsalogatni a boldog és bölcs gyermeket a komor felnőttekből.“
2004 tavaszán, majd‘ hat éve készítette el Ági első önálló lemezét, a gyerekeknek szóló Téli-nyári labodát. Azóta túl van már többszáz gyerekkoncerten, játszott állandó zenésztársaival fesztiválokon, művelődési házakban, iskolák, óvodák tornatermében, udvarán, Magyarországon és a határon túl, Erdélyben és a Felvidéken egyaránt.