Ünnepi szentmise keretében Ternyák Csaba egri érsek vasárnap megáldotta a kazincbarcikai Szent Család templom új hangversenyorgonáját, amelynek érdekessége, hogy Magyarországon ez az első és egyetlen ilyen templomban működő elektronikus hangszer.

A legfontosabb jellemzői között szerepel, hogy állítható zenekari effektusokkal rendelkezik, illetve 32 hangos pedálsora van. Emellett a crescendo pedál 16 lépésben programozható. Tompa István karnagy emlékeztetett arra: több száz évig a klasszikus orgona adott energiát, fenségességet és alkotóerőt a zenésznek, hogy mindezek segítségével az összes lehetséges hangzást elővarázsolja a hangszerből.
Az olasz orgonagyártó vállalat fejlesztése pedig most lehetővé teszi mind az orgonisták mind a hallgatók számára, hogy bárhol a világon átéljék ezt a borzongató élményt, és nemcsak a világ legszebb katedrálisainak ideális körülményei között.
Ez az orgona tökéletesen képes reprodukálni a világ bármely híres orgonájának hangzásvilágát. A Physis technológia a fejlett multi-processzoros platformon soha nem látott hatalmas számítási teljesítményt tesz lehetővé. A rendszer a legkorszerűbb, harmadik generációs processzorok használatán alapul. Egy ilyen processzor pedig 2,4 millió lebegőpontos aritmetikai műveletre képes másodpercenként.
Arról is beszámolt, hogy az elektronika fejlődésével a kutatók megpróbálták pontosan előállítani a klasszikus orgona hangját. Új ötleteket és rendszereket próbáltak ki, amelyek egyre jobb hangminőséget adtak, de az előállított hang soha nem volt tökéletes. Minden kézzel készült sípnak ugyanis vannak sajátos jellemzői: hosszúság, vastagság, alak, anyag, ami mind-mind meghatározza, hogyan szólal meg egy adott környezetben.
A kazincbarcikai orgona képes erre, a technológiának köszönhetően a hangokat modellezési technológiával állítja elő, nem tárolt minták alapján. Komplex algoritmusai segítségével képes az apróbb "tökéletlenségektől" kezdve a sípsorok valamennyi jellegzetességéig mindent előállítani, amelyek igazán karaktert adnak egy hangszernek. A templom új hangversenyorgonájának a művészeti-zenei átadását december 13-án este tartják. Kovács Szilárd orgonaművész ad orgonaavató hangversenyt, a belépés ingyenes.