Itt a december, mely az új évezred számításai szerint valójában novembert jelent, egykedvűen zuhog a hideg eső, rosszabbul élünk, mint négy éve – jut eszünkbe a bádogszürke ég alatt, szóval épp itt az ideje, hogy a metál két szélsőértékére figyeljünk.

A Paradise Lost talán a Draconian Times óta legjobb lemezét készítette el, míg a Disney-metál kategóriájába tartozó Within Temtation ezúttal Lonera McKennittet és a metált házasította össze, komoly részeredményeket mutatva fel. A metál legveszélyesebb ellensége nem feltétlen a glames felpuhuhulás, hanem a nettó giccs. Az An Acoustic Night At The Theatre című érzelmes utazás e vád tárgyi bizonyítéka.

Kezdjük ott, hogy sokan markáns különbséget tudnak tenni a Paradise Lost új évezredben megjelent albumai (Believe In Nothing, Symbol Of Life, Paradise Lost, In Requiem) között, viszont meglátásom szerint egyenletes, relatíve egyanyagú albumokról van szó, még akkor is, ha az elektronika mint színező anyag, hol markánsabban, hol viszont kevésbé jelen van a dalokban. 

Emlékezetem szerint ezekről a lemezekről is kijelentették már, hogy a „legjobb album a Draconian Times óta”, miközben a Belive In Nothing és a Symbol Of Life inkább a One Second és Host vonalán mozog, míg a Paradise Lost és az In Requiem voltak azok az albumok, melyek visszafordulást jelentettek az „etalon album” irányába. Egy-egy új dal erősebben reflektál egy korábbira, vagy nem, de ott van mindegyik dalban a jellegzetes intellektuális kipárolgás, meggyőző alkotói erő, a lélek felületét felsértő önmarcangolás, kreatív potenciál, melyről azt kell mondjuk: egyszerűen többet nem lehet kihozni ebből a műfajból. 

A lemezkészítés közben dobost is cseréltek, az albumot Peter Damin stúdiózenész játszotta fel, és már van új ütősük, Adrian Erlandsson, aki korábban az At The Gates és a Cradle Of Filthben zenélt. Hogy mivel jobb a Faith Divides Us Death Unites Us a korábbi négy lemeznél? Nos, míg a korábbi albumok az utolsó három számnál jórészt leültek, addig a 2009-es munka hibátlan: szinte minden dalban megvan az a fekete ragyogás, az az emelkedettség, mely a Paradise Lostot kiemeli a többi metálzenekar közül. 

Ezúttal elmaradt az érzelmes intró is, egy kis misztikus atmoszféra, és máris elkezdődik az As Horizons End flagelláns piknikje, mely a húszéves zenekari életműben is kiemelkedő darab.  Annak ellenére nincsen unalmas pillanata a lemeznek, hogy azért itt-ott ki tudjuk kalkulálni, hogy merre viszi Mackintosht a rutin, hogy Nick Holmes milyen énektémákat hoz. 

Ezek a lemezen már teljességgel elmarad a zongorás klimpírozás, ami cseppet sem hiányzik, mert korábban is kiszámíthatóvá tette a kompozíciókat. Az atmoszférához némi kórus effektet használtak, de a gitár tiszta, nyers erejére bízták a hangszerelést. Azoknak, aki most ismerkedik a lemezzel, az As Horizons Endet, a Frailtyt és a címadó Faith Divides Us Death Unites Ust, és a The Rise Of Denialt ajánljuk. 

A szimfonikus metálban utazó holland Within Temptation színházi koncertjével nincs semmi baj, ha csak az nem hogy nettó giccs, leginkább egy felvizezett Lonera McKennitt jut eszünkbe a produkcióról. Nincs mese: a The Corrs találkozott a goth metállal. A kiadó emberei gondoltak egyet, és eszükbe jutott, hogy itt a karácsony, és a korábban már DVD-n Black Symphony címmel megjelent anyagukat kiadják CD-n, hogy ne csak a fenyő csengettyűi csilingeljenek, hanem a pénztárgépek is. 

A produkció korrekt, tisztességes munka, épp ezért nem könnyen mondjuk ki, hogy kissé jellegtelen is. Sharon den Adel hangja is tiszta, iskolázott, szebben énekel, mint Amy Lee az Evanescence énekesnője, de kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy teljességgel hiányzik a hangszerelésből az innováció, aszaz: konzervatív unplugged-hangzást kapunk, édesbús musicales dallamívekkel. 

Sharon Den Adel olyan, mintha ő lenne Disneylandben Hófehérke, aki a munkaidő lejárta után romantikus barátaival a Hófehérke - és Csipkerózsika ride mellett befizetnek még a Hullaház ride-ra is, melynek tömjén szagú neogótikus díszletezése felzaklatja a kis társaság lelkét. Az akusztikus gitárokra és vonósokra hangszerelt produkció nemcsak azoknak jöhet be, akik imádják ezt az alvadt vérű romantikát, hanem azok is, akik Enyát tesznek be, amikor felrakják a karácsonyi pulykát sülni.