December 14-én az A38 Hajón lép fel a Thievery Corporation által felfedezett és kiemeledő nemzetközi sikereket elért fiatal argentin dalszerző-előadó, Federico Aubele.
Krisztus előtt egy évezreddel a klasszikusként emlegetett latin szeretők már elárulták a nyugati világnak a titkukat, hogyan kell elbűvölni a nőket amúgy „római-módra”. Ezt volt a Szerelem a művészete, az Ars Amatoria. Ha innen gyorsan átrepülünk két évezredet, Aubele-t láthatjuk, amint a római költő, Ovid szerelmes köteteit lapozgatja füstös tangóbárokban, amelyeket a negyvenes években átitatott a mexikói bolero fülledtsége, és elmerül az akusztikus hangzású, de mégis buja Amatoria, azaz a szerelem világában. Az album megszületéséhez a végső és mindent meghatározó lendületet végül a legenda, Johnny Cash szerelmes dalokból álló gyűjteménye adta.
Aubele egyszer egy alaposan félrehangolt zongora mellett beszélgetett a feleségével, amikor véletlenül ráejtette a teáscsészéjét a hangszer négy billentyűjére. Meglepő módon ennek köszönhetően felcsendült egy harmónia, de mivel a zongorát nem hangolták be, egyik hang sem volt tiszta.
- Hirtelen azt láttam, hogy a teás zacskó így akart nekem üzenni és azt sugallta, Engedd magadhoz a jó dolgokat! – mesélte Aubele. – Ez az! – gondoltam, majd azonnal kezembe vettem a gitáromat, lefogtam azt a bizonyos akkordot és megírtam a dalt, amelynek a Luna y Sol címet adtam. A szerzemény egy nő és egy férfi egymásra találásának a történetét meséli el, azt, ahogy két, addig egymástól független életút összefut.
Aubele fülében és fejében a szerelem érzése kissé eklektikus stílusban ölt testet. Új szerzeményeiben felfedezhetjük a reggae jellegzetes ritmusát ugyanúgy, mint a klasszikus fülledt erotikával átszőtt tangóét, akárcsak a Beatles dalainak jegyeit. Az Amatoria alapját mindezek mellett mégis a negyvenes évek szívhez szóló balladái, a bolero szelleme képezi, amely végigkísérte Aubele Buenos Airesben töltött gyermekkorát. Aubele édesanyja folyamatosan tangókat, bolerókat, bossa novákat hallgatott, többek között az olyan neves latin zenekaroktól, mint például a Los Tres Ases. Benne is muzsikus szív dobogott, így gitárral a kezében Aubele-t egy spanyol népdallal ébresztette reggelenként. Miután Aubele az összes zenei stílusban kipróbálta magát, elég magabiztosnak és érettnek érezte magát szerzőként ahhoz, hogy visszatérjen azokhoz a dalokhoz, amelyeket gyerekkorában hallott. Felkutatta ezeket a drágaköveket, átalakította őket, és ebből született meg a zenész egyedi stílusa, amelyhez a spanyol nyelvet hívta segítségül, mint amelyik az összes közül a leginkább képes szavakba önteni a szerelem érzését. Olyan dalokat kezdett írni, amelyeknek mély latin gyökereik vannak, de mégis ízlésesen átszövi a saját generációjának, mai modern ritmus és dallamvilága.
A Hermosa egy egyenes mexikói stílusú bolero, kissé argentin akcentusú énekkel.
- A szöveg akár egy szerelmes vers is lehetne, ami egy igazán intim pillanatot fest le – magyarázta Aubele. – Képzeljünk el két embert, akik az ablakon átszűrődő holdfényben ölelik egymást.
Az Este Amor-t Abuele feleségével, Nataliával énekli, amelyet kifejezetten neki írt, de régi bolero triójának is tisztelegni akart vele.
- Az inspiráció mindig a belső világunkból és a saját érzéseinkből fakad – folytatta. – Ezt azonban úgy kell kifejezni a művészeteddel, hogy ez mások számára is érthető legyen. Így lehet csak egyetemes egy szerzemény.
Aubele vállalja, hogy a mai világban is javíthatatlanul romantikus maradt, akire ugyanolyan hatással van, ha a Holdat nézi a spanyol éj leple alatt (ebből született a Suena mi gitarra című dal), mint az, amikor szerelmének alvó arcát szemléli. Tinédzserként sem a The Ramones vagy a Rolling Stones nótáit tépte a gitárján, sokkal inkább a big band korszak jazz balladáit hallgatta, amelyeknél szebbet nem tudott elképzelni egy romantikus pillanatban.
- Mixeket készítettem az összes dalból – emlékezett vissza Aubele. – De sajnos nem tudtam senkinek megmutatni, mert a velem egykorú lányokat egyáltalán nem érdekelte a jazz. Egyedül hallgattam őket otthon és arra gondoltam, ez az egész nem ér semmit.
Míg a dalok többsége a szerelem keserű oldaláról – szakításról, szomorúságról és keserű édes pillanatokról – szól, az Amatoria című album túláradóan érzéki, felidézi a klasszikus spanyol erotikus költészetet és az első csók ízét az El Sabor című dalban. Ez a fajta intimitás beragyogja az egész produkciót, amelyben Aubele gitárjátéka és hangja a meghatározó, csakúgy mint a vendég vokalistáké, Sabina Sciubbáé és Miho Hatorié. Abuele nem használt billyentyűs hangszereket, a jellegzetes hangzást csak gitárral és dobgéppel állította elő.
- Nem akartam túl bonyolult hangzást kreálni, ügyeltem az egyszerűségre, arra, hogy minden a megfelelő mértékben legyen csak jelen a zenémben – mondta Aubele. – Fokozatosan sok mindent kivettem a szerzeményekből, amelyekről egy idő után úgy éreztem, feleslegesek. Amikor felveszek egy dalt, soha nem az alapritmusokkal kezdem, hanem eléneklem gitárral a kezemben. Ez azért jó, mert akár így is maradhat akusztikusan, de ha úgy érzem, egy egész szimfonikus zenekart is segítségül hívhatok. Az a lényeg, hogy egy dal erős legyen, és ha az, akkor megáll a maga lábán.
