Igazi közönségsikerrel indult a Negyed6 Negyed7 Fesztivál szombaton, a RotFront koncertjével. Közel négyszázan voltak kíváncsiak az egyik legjobb berlini buli-zenekarra, élükön Jurij Gurzsi diszkóssal, továbbá Wahorn Simon és Gryllus Dorka közreműködésével. A közel 32 helyszínen zajló programsorozat a feléhez érkezett, de még számos színházi, zenei, irodalmi és gasztroprogram várja az érdeklődőket szombatig.
A hanukka a fények ünnepeként egy marék makkabeus felkelő győzelme a
Az ünneplők a szentély újraavatásán kívül a nyolc napon át égő mécses csodájára is emlékeznek. Mivel a templom felszenteléséhez szükséges új olaj előállítására nyolc napra volt szükség, de ekkor a hagyomány szerint csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. Ennek emlékére a hanukka első napjától kezdve minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok, és olyan helyre teszik őket, ahol hirdethetik az isteni csodát. Jelképe most messziről világít a Deák téri vásáron vagy a Nyugatival szemben is.
A Marom Egyesület koordinálásával, a JDC (American Jewish Joint Distribution Committee) támogatásával megvalósuló Hanuka fesztivál abba enged betekintést nyernünk, hogy azok, akik a kerület közösségi tereit üzemeltetik, hogyan is viszonyulnak a budapesti zsidó negyed sajátosságaihoz, hagyományaihoz. Ezek a szórakozóhelyek, éttermek, zsinagógák, múzeumok, kiállítóterek, kulturális és közösségi terek mind hozzátesznek a környék hangulatához és alakítják történetét is.

Látogassunk el az esti fél kilenc órai gyertyagyújtásra a Tűzraktérbe, a Sirályba vagy a Zsidó Múzeumba, legyen a Hanuka az összefogás és a fények ünnepe. Ha eddig kimaradtál, nem kell csüggedni, a 130-ból számos program vár mindenkit még szombatig; a legtöbbjük ingyenes.
Ízelítő a fesztivál honlapján, illetve az ingyenes programfüzetekben.