Leleplezték Losonczy Géza, az 1956-os forradalmi Nagy Imre-kormány államminiszterének reliefjét és emléktábláját hétfőn Budapesten.
Kövér György az újságíró-politikus pályafutását méltatva kitért arra: Losonczy Géza éppen 52 éve, 1957. december 21-én halt meg. Azon a napon hunyt el, amikor az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezető szerve, a Központi Bizottság határozott arról, hogy Nagy Imre korábbi miniszterelnök és társai ügyében a pernek - amelyben Losonczy Géza másodrendű vádlott volt - "szabad folyást kell engedni", azaz a legszigorúbb ítéletet is meghozhatja a bíróság.
Losonczy Géza utolsó, nem jegyzőkönyvezett kihallgatása halála előtt három nappal történt, amikor már éhségsztrájkra sem volt ereje, kétoldali tüdőgyulladása volt és oxigénmaszkra kellett tenni. A hatalom mégsem engedte, hogy kórházba vigyék, nehogy bármiféle részlet is kitudódjon a Nagy Imre-perről. Utolsó szavait, amelyeket háromszor is elismételt, börtönőrei jegyezték fel: "én már nem vagyok bűnös" - idézte Kövér György.
A történész szólt arról, hogy Losonczy Géza 1955-ben, börtönből való szabadulása után nem sokkal folytatta újságírói pályafutását. 1956 őszén beválasztották az MSZMP elődjének, a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetőségébe, majd államminiszteri posztot töltött be a forradalom alatt.
Kósáné Kovács Magda rámutatott arra, hogy Losonczy Géza, aki 40 éves volt a halálakor, "morális és szakmai példát" jelentett kortársainak, "amikor az emberi kapcsolatoknak egyetlen mércéje volt: a párt akarata". Mint hozzátette, "az ő hite az ideális kommunisták hite volt (...), s társaival értéket mentett".
Kiemelte, hogy Losonczy Géza mindig következetes volt, vele "alkut kötni nem lehetett", még a börtönben sem tudták megtörni, és elítélni sem tudták. Arra is utalt, hogy a volt államminiszter reliefjét a Kossuth téren 1956. október 25-én ártatlanul meggyilkolt áldozatok közelében leplezik le.
A domborművön Ady Endre-idézet olvasható: "Elbocsát az anyánk csókja, minden rózsánk véres rózsa, bénán esünk koporsóba, de: így éltünk vitéz módra." Az emlékmű felállítását támogatta a Táncsics Mihály Alapítvány, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Nagy Imre Alapítvány.
Forrás: MTI
