Mire képes a magyar rockzene? A Dürer-kertben szép szál fiaink megmutatták, mit tudnak.

Kilenc után nem sokkal még szellős nagyterem várta a rock fanatikusait, hiába, a kinti ítéletidő úgy tűnt, legyőzi a négy zenekar kecsegtető programját. Szerencsére nem így történt, bár az elsőként fellépő Azokon a napokon még korántsem telt ház előtt játszott. 

Az idén tizedik születésnapját ünneplő, a hetvenes évek gitárrockjából kiinduló zenekar megérdemelne még több figyelmet. 2008-ban a bécsi nemzetközi International Live Award magyar fődíjával távoztak. A nagylemez pedig készülőben, kérdés, hogy ez az élőben különleges atmoszférájú zene úgymond átjön-e majd a lejátszókon. Reméljük, de ha esetleg mégsem, akkor is meg van az a megnyugtató tudat, legalább van egy tökös hangzású koncertzenekarunk. 

A második fellépő Grand Mexican Warlockról érdemes bővebben is beszélni. 
Gondoljunk bele, mekkorát csodálkoztunk idén, amikor Josh Homme (Queens of the Stone Age), Dave Grohl (Nirvana, Foo Fighters) és John Paul Jones (Led Zeppelin) Them Crooked Vultures néven az utóbbi évek egyik legütősebb szupergruppját hozták létre…. És itt van nekünk az ex-Blind Myself és ex-Idoru dobos Szabó László, aki gondolt egyet, gitárt ragadott, majd zenekart szervezett maga köré. 

Ráadásul nem is akármilyen tagokkal, hiszen mindenki kicsit más zenei környezetből érkezett: Bodóczy Zoltán (a.k.a. Undos) énekes a My Small Communityből, Somló Dániel dobos az Esclin Syndóból, Reich Tamás gitáros a Subscribe-ból, Mohácsi Mátyás basszusgitáros a Shell Beach-ből, Hegyi Áron billentyűs pedig a Jazzékielből. Mi ez kérem, ha nem magyar szupergrupp a javából? 

A tagok ismeretében már csak a végeredmény volt a kérdés, de szerencsére a Dürer-kertes bemutatkozó koncerten mindenre választ kaptunk. Olyannyira, hogy nem is nagyon tudtuk merre kapkodni a fejünket. Az egy dolog, hogy hat kiváló zenész minden tapasztalatával és lelkesedésével közreműködik egy projektben, de az, hogy ezt profi módon teszik külön-külön és persze leginkább együtt, az több mint irigylésre méltó. 

Pláne, ha a főbb zenei irány a The Mars Volta elborultsága és őrültsége mellett egy olyan fajta pszichedelikus-vonal, ami egyszerre merít a rock klasszikusokból, a kísérletezős elektronikus irányzatokból vagy éppen a metál-riffekből. Rendkívül izgalmas kezdeményezés ez, ráadásul nemsokára jön a bemutatkozó lemez. Ezek után már csak egy kívánságunk maradt: ne tűnjön el a kezdeti lelkesedés, és maradjon együtt ez a hat ember így, ebben a formában.


A Grand Mexican Warlock után az a Turbo került színpadra, amely 2005-ös megalakulásakor szintén supergroupként indult. Idén megjelent nagylemezének köszönhetően az egyik leglátványosabb fejlődési ívet produkáló zenekar lett Magyarországon. Létezik olyan hazai rockzenekar, amelyet akár amerikainak is gondolhatnánk, annyira egyben van a produkció. 

A Turbo esetében ez maximálisan igaz: zeneileg precízen megkomponált, sokszínű, mégis egységes rockzene, ahol a hard rock elemek mellett a grunge-os vagy éppen pszichedelikus megoldások tökéletesen megférnek a dallamosabb részek mellett. A tökéletes hangzás, a háttérvetítés és a fények mellett a lehengerlő színpadi jelenlétet sem lehet figyelmen kívül hagyni. 

A Turbónál elhiszi a hallgató, hogy életük legjobb koncertjét akarják épp neki adni, és ez sikerül is, mert képtelenség nem a színpadra vagy a zenére figyelni. Főleg akkor, ha az ex-FreshFabrikos énekes Tanka Balázs Cedric Bixler Zavalát, a Mars Volta énekesét megszégyenítő énekhangjával tölti be a teret, vagy éppen a tökéletesen összeszokott ritmusszekció vesz le a lábunkról. Hazai rock-forradalmat a Turbo vezetésével! 

Az estét a Fish! zárta. Szintén nem egy mai zenekarról van szó: a tíz éves fennállásukat idén megjelent második, kizárólagosan magyar nyelvű számokat tartalmazó nagylemezükkel ünneplő négyes régóta megbízható főszereplője a hazai klubéletnek. Gitárcentrikus popzenét nyomnak, nincs mese. Azaz könnyed, szórakoztató, hatásos és fülbemászó, és legalább nagyon komolyan sem kell venni. A zenekar történetének összes jól ismert slágerét hallhatjuk, ezen kívül még show-t is kapunk a néhol gitártudását is megmutató Kovács Krisztián frontembertől (a.k.a. Senior Hal). Közönségénekeltetés, beszólások, azaz teljes az interaktivitás. Olyannyira, hogy a lemezen a PASO-vezér KRSA közreműködésével készült Személyes üzenet ezúttal három lelkes rajongó – hozzátenném, teljesen vállalható – előadásában került bemutatásra. 

Ezek a punkos-garázsos powerpop dalok amúgy tökéletesen alkalmasak arra, amire születtek: együtt éneklésre-ugrálásra és a könnyed szórakoztatásra. A Fish! koncepciója tehát működőképes, már csak egy bosszantó kérdés maradt: tényleg muszáj feldolgozást is játszaniuk? A Lady Marmalade helyett ezúttal az I Kissed A Girl került a repertoárba, ami inkább tűnik cikinek, mint viccesnek. Nem maradhatnánk inkább csak a saját slágereknél? Abból is van bőven, szerencsére.