Állítólag megszületett Mel Gibson filmszínész és Oksana Grigorieva orosz előadóművész kislánya, bár az internetes jelentést eddig még nem erősítette meg a sztár környezete.
Állítólag megszületett Mel Gibson filmszínész és Oksana Grigorieva orosz előadóművész kislánya, bár az internetes jelentést eddig még nem erősítette meg a sztár környezete.
Januárban európai turnéra indul Chris Rea brit rockzenész. A Németországban kezdődő új koncertsorozat híre meglepetést keltett, hiszen Rea 2006-os hivatalos búcsúturnéja keretében már lezárta élő fellépéseinek sorát.
Több mint százmillió dollárért (19 milliárd forintot kitevő összegért) váltottak jegyet a mozinézők világszerte a This Is It című Michael Jackson-filmre az utóbbi öt napban. A produkciót jegyző Sony a kéthetesre tervezett vetítés meghosszabbításáról tárgyal.
Harminc év után először adta át aranyérmeit Európa egyik vezető operaháza, a barcelonai Gran Teatre del Liceu. A ház újbóli megnyitásának tízedik évfordulóját ünneplő, december 2-ig tartó sorozat keretében tíz, a Liceuhoz és közönségéhez kötődő világhírű művész - köztük Marton Éva drámai szoprán - kapta meg a mintegy 10 dekás érmet.
Egy árva licit sem érkezett a Marilyn Monroe sírhelye melletti urnahely internetes árverésére, így aztán másodszor is kudarcba fúlt a temetkezési hely értékesítése.
Andy Warhol, Picasso és Michelangelo műveivel várja a látogatókat bécsi Albertina múzeum 2010-ben.
Bill Clintont ábrázoló, 3,5 méteres szobrot lepleztek le nagy ünneplés közepette vasárnap Koszovó fővárosában az egykori amerikai elnök részvételével, az ő nevét viselő körúton.
Egymás után mondja le koncertjeit Sir Elton John, akit súlyos, többszörös fertőzéses megbetegedés miatt állítólag kórházban kezelnek.
A játék neve:" Világgá megyek", de a készítőknek már nem kell ilyen nagy utat megtenni, itthon is elismerték a munkájukat. A nagy célok megvalósítására, a magyar Népmese Múzeum megépítésére létrejött alapítvány első bemutatkozása nagy siker lett.
Régi vécékkel "turbózta fel" kerítését, hogy belerondítson a telke mellett golfozók játékába egy férfi az Egyesült Államokban.
A Tankcsapda még annak ellenére sem kockáztat túl sokat a Minden jót című új lemezzel, hogy igazi slágert ezúttal nem írtak: nagyon is rendben van az album.