Premierértékű felújítást tartanak február 13-án és 14-én a Magyar Állami Operaházban: két, fiatal énekesekből álló csapat mutatkozik be Rossini A sevillai borbély című vígoperájában, amelyet olasz nyelven adnak elő.
Premierértékű felújítást tartanak február 13-án és 14-én a Magyar Állami Operaházban: két, fiatal énekesekből álló csapat mutatkozik be Rossini A sevillai borbély című vígoperájában, amelyet olasz nyelven adnak elő.
Megérkezett a szegedi Reök-palotába a pénteken nyíló Andy Warhol-kiállítás anyaga; a tárlat látogatói többek között találkozhatnak a pop-art legismertebb képviselőjének Marilyn Monroe-sorozatával és Mao Ce Tung-portréival.
Ínszalagszakadást szenvedett Görög László, az egri Gárdonyi Géza színház művésze, emiatt a teátrum több előadást is kénytelen elhalasztani. Az Elkéstél Terry! című darab azonban műsoron marad, a sérült színművész szerepét Fekete Györgyi vette át mondta a teátrum sajtószóvivője.
A bulvárlapok előszeretettel készítenek a híres emberekről olyan összeállításokat, melyek azt mutatják be, hogyan változott meg arcuk, frizurájuk, stílusuk az évtizedek alatt. Aki szeret rácsodálkozni az átváltozásokra, esetleg nosztalgiázni, és persze jó filmeket nézni, az figyeljen: Heti tévéműsor analízisünk eredménye egy olyan filmgyűjtemény, melyekben kedvenc sztárjaink 20-30 évvel ezelőtti arcát láthatjuk viszont.
Emma Watsonnal kapcsolatban mostanában sok olyan hír keringett, miszerint a 18 éves színésznő le akarja vetkőzni a kislányos imidzset. Ebből sokan arra következtettek, hogy a ruháitól is megválna, de most kiderült, ez nem igaz.
A sármos színész, Matthew McConaughey érdekes műsorral szórakoztatta a malibui strandolókat. Elmélyülten jógázott, miközben kutyája is ott virgonckodott körülötte
Katy Perry nem a visszafogottságáról híres. Most sem okozott csalódást rajongóinak. Los Angeles-i koncertjén nem csak hangjára figyelt a közönség.
Buddy Holly, a rock and roll, a rockabilly egyik legnagyobb tehetsége csupán 22 évet élt. Repülőszerencsétlenség érte 1959. február 3-án. Szörényi Levente, Fenyő Miklós, Szidor László (Old Boys), Egri Péter (Mystery Gang) és Komár László énekesek, Sebők János és Nemes Nagy Péter szakírók értékelik rövid életművének rocktörténeti jelentőségét.
Nem békültek ki, de viszonyuk úgy tűnik rendeződik, olyannyira, hogy a hétvégén az egész család közösen látogatott el a New York-i Kabbala központba. Igaz, a szülők külön jöttek és külön is távoztak.
Mielőtt rátérnénk a közvetlenül előttünk álló hónapokra, évre, elsősorban lelki, szellemi téren, viselkedési szinten közvetlen és a tágabb környezetünkben, egészen pontosan arra, hogy mindez mit hozhat számunkra, milyen tapasztalási lehetőséggel jár fejlődésünk érdekében és hogyan alakíthatjuk tudatosan sorsunkat, ahogy ezt ígértem előző írásom végén, azért még szeretnék megosztani néhány összefoglaló gondolatot, az egész ciklusról.
A világhírű, amerikai úszóbajnok, Michael Phelps rossz fiú volt. Füvezett, ráadásul mindezt valaki lefényképezte és most nyilvánossá is tette a fotót. A sportoló most buzgó bocsánatkérésekkel próbálja elkerülni a nagyobb bajt.
A magyar gazdaság helyzetét alapvetően elkeserítőnek, lehangolónak tartja Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Menedzsment Iroda Kft. ügyvezető igazgatója, aki a napokban vette át az Ernst and Young nemzetközi cég díját, "Az év üzletembere 2008" elismerést, ugyanakkor úgy véli, nem szabad feladni, hátratett kézzel arra várni, hogy majd valaki más oldja meg helyettünk a problémákat.