Kovács Piroska máréfalvi tanár nevét a székely kapuk védelmével azonosítja a közvélemény, holott tevékenysége ennél sokrétűbb: aktív szerepet vállalt nem csupán a tanórákon, hanem a közösség életében is, székely kaput ment, vendéglátással foglalkozik, egész közösségének kovásza.

Honnan ez az elhivatottság?

Kissé meredeknek érzem ezt az indítást, én nem így élem meg. Falusi pedagógus vagyok, falun élek férjemmel, Kovács Mihállyal, aki szintén pedagógus. Itt van családi házunk, itt van az otthonunk. Körülvesznek a szomszédaink. Ha reggel kilépünk a kapun, a szokásos falusi köszöntés fogad: Adjon isten jó reggelt! Felkeltek hál’istennek? A faluban élnek testvéreink, közeli és távoli rokonaink, gyermekkori játszótársaink az „egybéliek”. Részese vagyok a falu életének, a helyi közösségnek. Sokszor megtapasztaltam, hogy a közösség tagjai bizalommal fordulnak hozzám ügyes-bajos dolgaikkal. A szülőfalum bizalma kötelez. És nem csak a pedagógusi munkában! Merem hinni, hogy az egész életfelfogásunknak, életformánknak, értelmiségi tevékenységünknek volt/van egyfajta pozitív hatása a közösségre. Soha nem vágytam a városi életre. Számomra ott ridegebb az élet, a világ.


Bizonyára, élete alakulására a családi háttér volt a legnagyobb hatással.

Szüleim, őseim falusi gazdálkodók voltak. Szerették a földet és nem csupán a hasznáért. Ma a földhöz való ragaszkodás csak annyi, hogy mennyi haszon van belőle. Márpedig a föld, a szülőföld szeretete ennél sokkal több. Felmenőim annyi földdel rendelkeztek, hogy nem kellett a nagyvilágba menniük kenyérkeresetre. Sokszor szinte fájóan tapasztaltam, hogy apai részről nincs külföldön élő, elszármazott rokonunk. Irigyeltem is azokat, akiknek „előkelő” városi rokonaik hazalátogattak, amikor megnyíltak a határok. Egyfajta belső ösztönzés, a szülők, a nagyszülők, az ősök iránti tisztelet, e földhöz való kötődés volt az, ami helytörténeti kutatásra késztetett. Hosszas gyűjtőmunka után, 2008 decemberében Orczád verítékével… címmel jelentettem meg a falunak, egyházának és iskolájának a történetét. Kutatómunkám részét képezte a 2007–2008-ban végzett régészeti ásatás, amelynek során sikerült feltárni a falu középkori templomának alapjait. Erről a templomról úgyszólván semmit sem tudott a mai falu. Gyakran tapasztaltam, hogy mennyire hiányos, hézagos önismeretünk, még az idősebb nemzedéknél is. A könyv a múltról szól, s reményeim szerint a jövőt szolgálja. Globalizálódó világunkban hol és hogyan találhatja meg helyét egy havasalji falu? – kérdezhetnénk. Nos, véleményem szerint, ha az eljövendő nemzedékek fontosnak tartják természeti, tárgyi, kulturális, szellemi örökségünk védelmét, hagyományaink átörökítését, a Székelyföld falvaihoz hasonlóan ennek a falunak is lesz jövője. Ez az üzenete írásomnak!

Mi tesz jó pedagógussá egy tanárt?

Erről könyveket írnak, tudományos üléseken vitatják, és Ön elvárja tőlem, hogy röviden és tömören válaszoljak a kérdésre? Lehetetlen! Beszélgetésünk elején arról szóltam, hogy a falusi értelmiségi kategóriába sorolom magam. A pedagógusok álma általában a város. Ez érthető, megvan ennek a magyarázta (kultúrkörnyezet, komfort stb.). A kérdés: falun élhet-e teljes értékű életet az értelmiségi, a pedagógus? Hittel vallom: igen, élhet! Ma nincs távolság, minden elérhető az autó és az internet segítségével. A pedagógus otthona értelmiségi műhely, szellemi kisugárzó központ lehet, a gyermek- és felnőtt közösség hasznára.

Mióta foglalkozik székely kapukkal?

Máréfalva jellemző népművészeti, népi építészeti értéke a székely kapu. A ’70-es években „a szocialista iparosítás” hóbortja a falut is elérte. Divatba jött a vaskapuk készítése. Nem tartották érdemesnek felújítani, javítgatni az omladozó, öreg székely kapukat, könnyebb és gyorsabb volt a vasmunka. Döbbenettel figyeltem a jelenséget. Két nyáron rajzoltam a mintázott, faragott kapukat, összesen mintegy 70-75 kapu motívumkincsét örökítettem meg, hogy ne tűnjön el nyomtalanul ez a népművészeti érték. Az 1989-es változások után vált lehetővé, hogy e feljegyzéseimet könyv formájában közkinccsé tegyem, 2000-ben jelent meg Székelykapuk Máréfalván című könyvem. Talán ezzel indult útjára a kapumentő munkám. Közel 200 kötött kapu áll napjainkban is ebben a faluban. Ennek közel fele faragott, míves kapu, ezek közül 11 műemlék. Figyelünk ezekre! A 100-150 éves öreg kapukat eredeti helyükön szeretnénk tovább éltetni, hiszen ezek teremtik meg falunk sajátos utcaképét. Vannak látványos eredményeink. Máréfalván felértékelődött az öreg kapu. Sajnos, az értékrendváltozás azt is jelenti, hogy kevés új székely kapu készül. De hiszem, hogy a világban való jártassága segíti a székelységet, hogy felismerje saját kulturális értékeit, s őrizze azokat. Jó úton haladunk ebben a tekintetben, a székely kapu önazonosságunk szimbólumává vált. 1999-ben indítottuk, s immár hetedik alkalommal tartottuk meg a Székely kapuk napja című regionális népművészeti tanácskozásunkat, a Kapufórumot. Figyelemkeltésnek szánjuk a háztulajdonosok számára: bár a kapu magántulajdon, közösségi értéket képvisel! A tanácskozásokon nemcsak a máréfalvi kapuk sorsa kerül terítékre, hanem felvállaljuk Udvarhelyszék évszázados székely kapuinak gondját is. A székely kapu a hagyományos székely paraszti porta tartozéka, a kékre meszelt boronás falu ház mellett állt. A kapuk védelmével párhuzamosan a házakra is figyelünk, bár kevesebb sikerrel; vészesen pusztulnak. 1999-ben egy parasztgazdaságot sikerült megvásárolnunk. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a tárgyi-néprajzi gyűjteményünket – 30 éves gyűjtőmunka eredményét – ebben helyezzük el. Így a tárgyak visszakerültek eredeti környezetükbe. 2004-ben ünnepélyes keretek közt, hivatalosan is megnyitottuk a máréfalvi Tájházat. A vendégfogadók programjába beletartozik a Tájház megmutatása.

Sok évtizedes munkásságának eredménye az, hogy Máréfalvát székely kapuiról ismerik a turisták. Ezt a hírnevet pedig igyekezett gazdasági téren is kamatoztatni. Milyen sikerrel járt próbálkozása?

Máréfalvát átszeli a 13/A országút. Nagy az átmenő turistaforgalom, amely az 1990-es években felfelé ívelt. Egymást érték a turistabuszok, amelyek a kapuszemle után továbbmentek. Ekkor jött az üzleti gondolat: itt kellene tartani a turistát! 2001-ben megalapítottuk az Életfa Vendégfogadók Egyesületét, 29 vendégházzal. Elindult a szervezett vendégfogadás, mint családi vállalkozás. Az egyesület nevét a motívumkincs, mottóját a kapun található népi rigmus szolgáltatta: „Térj be hozzánk, Vándor, ha erre visz utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad!” Azóta sok tapasztalatot szereztek a vendéglátó asszonyok. Napjainkban nem annyira a buszos kirándulók, hanem a szíves vendéglátást megtapasztalt visszajáró családok, kisebb csoportok a vendégek. Mindenképpen megcsappant a turistaforgalom. Reményeink szerint a faluturizmus fejlődése elősegíti a település gazdasági fellendülését. Olyan gazdasági ágazat, amelynek itt a Székelyföldön jövője van.


A térségben még egy falu volt híres székely kapuiról: Nyikómalomfalva. Annak idején egy másik elhivatott pedagógusnak, a falu akkori tanító bácsijának a kezdeményezésére állítottak majd minden portája elé székely kaput. A négy éve pusztító árvíz e kapuk jelentős részét is elsodorta. Sikerült visszaállítani őket?

A hajdani „tanító bácsi” két fia, Papp Jenő és Papp Ferenc ma is állítják az új kapukat, itthon is, Magyarországon is. Malomfalva kapui tényleg az ő vésőik nyomán virágoznak ki. Úgy tudom, hogy helyreállították a megrongált kapukat, régi pompájukban díszelegnek.

Az az érzésem, hogy manapság túllihegik bizonyos helyeken a székely kapuk által megtestesített tárgyi kultúrát, annak jelentését. Mi a véleménye a nyíló nélküli, funkciójuktól megfosztott, rekord nagyságú, falvak, városok bejáratánál állított kapukról?

A hagyományos kapunak jól meghatározott gyakorlati, díszítésének pedig kulturális üzenete volt/van: haszontárgy, funkciója védelmet nyújtani a bentlakóknak a külvilággal szemben. Két világ határán áll: kint–bent, enyém–másé, otthon–az utcán stb. A székely kapu, nyílók nélkül, nem teljes építmény. Gólyalábon járó bohócot juttat eszembe. A Háromszéken állított falukapuk véleményem szerint díszkapuk, funkciójuk miatt módosult eredeti szerkezetük. Jelentésük túllépett a kapu szokásos üzenetén. „A legnagyobb kapu…” minősítés mögött grandomániát érzek, de el kell ismernünk, általuk nemes törekvések is felsejlenek a települések részéről (testvértelepülés, közös ünneplés stb.). Ezek pozitív üzenetét elismerem, értékelem.

Munkájának eredménye a székely kapuk megmentését célzó Hargita megyei program. Kérem ennek célkitűzéseiről, eddigi eredményeiről is szóljon...

2009 tavaszán indult a Hargita megyei székelykapu-program. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a program lelkes pártolója. A Megyei Tanács külön pénzalapot különített el a pusztulófélben lévő székely kapuk kijavítására. A máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Egyesület felvállalta a program lebonyolítását. A program keretében szeptember végére sikerült megmentenünk a pusztulástól Bögözben (1907), Felsőboldogfalván (1904), Fenyéden (1899) egy-egy 100 évesnél idősebb kaput, Zetelakán pedig egy 1820-ban készült, lebontott kaput újraállítottunk a falu központjában. A terveinkben további kapuk javítása szerepel. A csíki zónában Csíkszentgyörgy, Csíkszépvíz, Csíkbánkfalva, Menaság nagymúltú kapuit szeretnénk megmenteni a pusztulástól. A munka elindult, folyamatban van. 2010 tavaszán zárul. Akkor majd újra körülnézhetünk házunk táján, új célkitűzésekkel folytatható a most elkezdett munka. Úgy gondolom, hogy az elkezdett néprajzi munkákban még szükség van a segítségemre. Ha az egészségi állapotom megengedi, nem szeretném cserben hagyni a „munkatársaimat”.