Január 2-án adja utolsó koncertjét a Kaukázus. Október végén hivatalossá vált az addig csak közszájon forgó pletyka, miszerint az ingyenesen letölthető lemezeiről, valamint rendszerkritikus alterpopjáról az utóbbi években ismertté lett tatabányai Kaukázus zenekar 2010 elején feloszlik, vagy legalábbis határozatlan idejű pihenőt iktat be az alkotótevékenységben.
"Nem tudjuk elképzelni magunkat 40 évesen kopaszon és kövéren a nagyszínpadon Szalai Évá-t énekelve" - magyarázta zenekar döntését a honlapon. A 2004-ben alakult Kaukázus igazán 2008-ban robbant be a köztudatba, legfőképp Teszkó című daluknak és az MR2-Petőfi Rádiónak köszönhetően. Csakhamar az egyik legnépszerűbb koncertzenekarrá váltak, amivel - úgy tűnik - a tagok és főleg Kardos-Horváth János frontember egyre kevésbé tudott azonosulni. A Kaukázus utolsó koncertjét január 2-án tartja a Gödörben.
A vendégek között felbukkannak a zenekart a kezdetek óta támogató zenészek, például Leskovics Gábor (Lecsó) a PUF-ból, valamint a Kaukázus egykori tagjai, Hídvégi Áron, vagy a Szalai Évá-t jegyző Császári Gergely, aki most a Paganza (egykor Csámisi!) zenekarban játszik, illetve az állandó vendégművészek képviseletében Bakai Marci (Club Era).
A haladás jegyében két feltörekvő fiatal zenekar, a nyíregyházi Jurij és a kecskeméti Kéményseprők (www.kemenyseprokzenekar.hu) búcsúztatják a zenekart.
A koncertek után DJ Viki zenél.
Belépőjegyek elővételben 2500 Ft-os áron válthatók a Gödör kávézójában, illetve rendelhetők a www.vilagveleje.hu oldalról, a koncert napján 2800 Ft-ba kerülnek a jegyek.