Mivel a Fővárosi Bíróság jogsértőnek minősítette az ORTT őszi frekvanciapályázatát, Bayer Judit médiajogász szerint fel kellene bontani a jelenlegi nyertesekkel kötött szerződéseket, és új pályázatot kellene kiírni.

Ugyanakkor a kedden kihirdetett elsőfokú ítéletben az FB elutasította a felperes Danubius Rádió elsőrendű alperes ORTT-vel és a Class FM-et működtető másodrendű alperes Advenioval szembeni kereseti kérelmének azokat a részeit, melyekben a pályázat nyomán megkötött szerződések érvénytelenségének, semmisségének megállapítását, illetve az eredeti állapot helyreállítását kérte.
Az FB szóbeli indoklása annyiban helyt adott a felperes érvelésének: a pályázat alaki érvénytelensége – a pályázó tulajdonosi szerkezete – miatt jogsértő volt, hogy az ORTT nem zárta ki az Advenio pályázatát, hanem elbírálta, nyertesnek hirdette ki és szerződést kötött vele. A bíróság szerint jogsértő volt, hogy az ORTT a médiatörvény kötelező rendelkezései alól felmentést adott az Adveniónak, amely tulajdonosi szerkezete miatt nem felelt meg a médiatörvénynek.
Bayer Judit szerdán a Danubius által indított per nem jogerős ítélete kapcsán azt mondta: álláspontja szerint a pályázat egészét érinti, ha annak valamelyik elemében – például az egyik pályázó vonatkozásában – jogsértést állapít meg a bíróság.
Mindennek következménye a pályázatot illetően minimálisan az, hogy az ORTT újraértékel minden pályázatot, és új döntést hoz, de még inkább az, hogy új pályázatot ír ki – mondta a médiajogász, aki megjegyezte azt is, hogy ezen túlmenően mindazok, akiket kár ért a jogsértő ORTT döntés nyomán, ebből fakadó igényüket bíróság előtt követelhetik. Ezek lehetnek mind a jogsértően vesztesnek nyilvánított, és ezért megszűnő rádiók, illetve azokat működtető gazdasági társaságok, mind pedig a jogsértő módon nyertessé nyilvánított rádiók, és az azokat működtető, és ennek kapcsán beruházó cégek.
Az ORTT egyelőre nem kíván reagálni a bírósági ítéletre.