Megnyomni a gombot – ez a hidegháborúban arra a bizonyos aktatáskára vonatkozott, melyben volt egy képzeletbeli piros gomb, amit ha aktivált volna az amerikai vagy az orosz elnök, újraírják a Bibliát, azaz előrébb hozták volna a richter skála szerinti 10-es erősségű apokalipszist.

Mindenki szeret dobozokat nyitogatni, a doboz a meglepetés, az ajándék szinonimája. Nos, A doboz című film csupa meglepi, ugyanakkor ajándéknak nem mondanám, mert Richard Kelly - aki olyan kultuszfilmekkel örvendeztette meg a tinédzser szubkultúrákat, mint a Donnie Darko – végül csalódást okozott. Az előzetes hírek is arról szóltak, hogy a kritika elmeszelte a filmet, de mégis bíztunk abban, hogy az amerikaiaknak rossz az ízlése. 



A mozi első fél órája olyan izgalmas volt, mintha egy M. Night Shyamalan -filmre ültünk volna be, de aztán sorsanalízis helyett egy ufó-katyvasz lett az egészből. Ha az amerikai forgatókönyvírók nem tudnak egy izgalmasan induló sztorit elvarrni, ha nem tudják feloldani a misztikus vonalvezetést, akkor behozzák a földönkívülieket - vö.: A felejtés című 2004-es Julianne Moore-filmmel, ahol is az emlékképek törléséért a földönkívüleik lettek a felelősök. Egészen addig volt érdekes a film, míg meg nem jelentek az ufók. 

Ugyanez vonatkozik A dobozra is. Ahogy egyre több tudományos és fantasztikus katyvasz került bele, úgy veszítettük el az érdeklődésünket. Pedig lehetett volna az év egyik durranása is.


 
Miért kell tudományosan megmagyarázni azt az alaphelyzetet, hogy kap valaki egy dobozt, melyben egy kis készség van, melynek ha megnyomod a gombját kapsz egymillió dollárt, ugyanakkor meghal egy ismeretlen ember a földön. Kafka sem magyarázta meg, hogy miért változott bogárra Gregor Samsa, hanem tényként kezelte. Ha Hollywood megfilmesítené Az átváltozást, biztos, belevinne valami képregényekből ismerős effektust, hogy véletlenül sugárzás érte még gyerekként Gregort egy üzemlátogatáson, vagy hogy elvitte egy ufó a Marsra… 

Adva van egy jól funkcionáló, boldognak tűnő család. Nem élnek rosszul, de különösebben jól sem, a jóképű apu, Arthur Lewis (James Marsden) a Nasánál dolgozik kutatóként, és a szintén jóképű mami, Norma (Cameron Diaz) pedig irodalomtanár, aki imádja Sartre-ot. 1976-ot írunk, a baloldali egzisztencializmus a fénykorát éli, de nemcsak Sartre van remekül beillesztve a film szövetébe, hanem a kávés papírpoharak, a muzeális kólás dobozok, a tapéták, a barkók, a hajak... A milliőteremtés lefegyverző, a fényeléstől a sminkekig minden a helyén van. 



Persze, gondok vannak, ahogy minden családban, a feleségnek még kamasz korában amputálni kellett néhány lábúját, de apu a Nasánál kikísérletezi a protézist. Apu nem lehet űrhajós, de a Marssal foglalkozhat, gyerekkori álmaiban él, gyűjti a sci-fi képregényeket. Van egy fiúk, aki kamaszodik, így szégyelli a bombázó mamiját, de hát a kiskamaszok ilyenek. 

Ezt a majdnem idilli állapotot dúlja fel a doboz, melyben fura kis készség található. Majd megjelenik az ajándékozó, egy leginkább Tau bácsira emlékeztető burleszk-figura (Frank Langella), és megteszi ajánlatát: kapnak egymillió dollárt, ha megnyomják a gombot, de akkor meghal valaki a földön. Világos: ha feltűnik egy pisztoly a színpadon, akkor annak el kell hogy sülnie. Persze hogy a feleség nyomja meg a gombot, hiszen ő kezeli a családi kasszát. 

A film nem varr el bizonyos szálakat, feldobja az öregedés tematikát, a gyerekek azt mondják Normáról, hogy egy 35 éves nő már öreg, a férj a férfiklímax jeleként sportkocsival jár, és még párszor szóba kerül a téma, de aztán nem fut ki sehová. 

Ennél is izgalmasabb volt a morál kérdésének tematizálása a film első felében, aztán itt se futja meg a film a megfelelő köröket. Ismerjük-e egyáltalán a másikat….? Mert olyan hal meg, akit nem ismerünk, és akihez nincs is közünk, ahhoz nincs is viszonyulásunk. Egyáltalán: ki az akit ismerünk? Mert csak az halhat meg a doboz által, akit nem ismerünk. Ismerjük-e a szomszédot? Ismerjük-e egymást? 

Itt is csak feldobja a labdát Richard Kelly, hogy aztán látványpékság legyen a film vége, vízfal, hókuszpókusz, zselészerű anyagok, villámlás, földönkívüliek.... Ha meg lehetne nyomni egy képzeletbeli piros gombot, melynek következtében megsemmisülne a film, nos, nyugodtan megtehetnénk. Persze, csak ha ennek következtében nem visz el minket is az ufó.