Hamlet szerepzavarral küzd, rendezőt játszik, rókára vadászik, előszeretettel szaladgál letolt gatyával és süt el kétértelmű, frivol poénokat. A József Attila Színház közönsége meg időnként felhördül. Zsótér Sándor nemcsak Shakespeare-rel kísérletezik, de a színházba járókat is ismét próbára teszi.

Szóval, Zsótér szerint a király meztelen. A Hamlet, ez a hegynyi hullát kitermelő, gyötrő lételméleti kérdések tucatjait feltevő klasszikus dráma meg ezúttal úgy tűnik, vicces.

A játéktéren néhol túlhangsúlyos a színháziság, néhol nagyon is kilátszik a színház mögül a való. Zsótér hol lecsupaszít, hol eltakar: színpadot, színészt egyaránt.

A szándékosan gagyi, műhegytetőt, festett felhőket és tornyos minivárat magában foglaló díszlet a teljesen lecsupaszított színpadi tér közepén áll, a kopott, fekete falakon látható minden, amit díszletnek kéne takarni: lámpák, kábelek, csövek. Az események színjáték voltát hangsúlyozza az előtérben műbokrok mögött elhelyezett két bájosan giccses gipszállatka is. Egy vakond és egy róka, melyekről később kiderül, a régi és az új király arcképei helyett szerepelnek. A színpad előterében berendezett ruhatár, mintha a színházi és a való világ határát jelölné ki. Persze kiderül, ez is a játéktér része; az előadás kezdetét a függöny leengedése jelzi.

Egy színházon kívüli és belüli világ felelget egymásnak, ezt a koncepciót követik Benedek Mari kosztümjei is. Az idétlen harisnyanadrág-norvég mintás pulcsi kombináció utal a „klasszikus” harisnyás Hamlet-kosztümökre, egyszersmind hangsúlyozza az északi hideget, összhatásában pedig valahol félúton van a jelmez és az utcai viselet között. Már a külsőségekből látszik tehát, hogy a szerepjátszással kapcsolatos és a metaszínházi vonatkozások központi szerepet töltenek be a shakespeare-i klasszikus zsótéri interpretációjában. A színészek szinte zsonglőrködnek a szerepekkel.


A játékos, aspektusokat váltakoztató előadásban a vaskos humortól kezdve, a kacagtató bohózatig (Földeáki Nóra magánszáma sírásóként) minden van. A rendezés lecsap a szöveg minden egyes kétértelmű szavára, csavar egyet a magától értetődő jelentésen, ahol csak lehet, és a színpadi történések, színészi gesztusok segítségével létrehoz egy váratlan, meglepő interpretációt.

Gondolt már arra, hogy amikor a második felvonásban az egérfogó jelenet után Hamlet azt kérdezi Guildensterntől, hogy "Játszanál ezen a furulyán?", akkor valójában azt gondolja, hogy: "Tudod mit? kapd be a hímtagom!" Nem? Nos, miután megnézi ezt az előadást, Hamlet félreérthetetlen kézmozdulatainak köszönhetően garantáltan erre fog gondolni! A szöveg kifordításában Zsótér legfőbb társa maga a Horvát Csaba által megjelenített Hamlet-figura, aki mindent és mindenkit hülyére vesz, bicskanyitogatóan flegma és pimasz. Nem az a lelke legmélyebb rezdüléseit nagymonológokban feltáró típus. Végtelenül cinikus, olykor egyenesen tapló, máskor gyerekesen duzzogó. Horváth minden színpadiaskodástól mentes, zavarba ejtően közvetlen, hétköznapi előadásmódja kitűnően alkalmas egy ilyen karakter megjelenítésére, ahogy a rendező által választott Nádasdy-fordítás is jobban passzol ehhez a játékmodorhoz, mint a míves Arany János-szöveg.

Horváth Csaba legjobb pillanatai azok, amikor jelenléttel, gesztussal, testtartással, hanyagul, durcásan, vagy ironikusan odavetett szavakkal játszik. A filozofálás, elmélyült töprengés valahogy nem áll jól neki. Mindenkit kifigurázó, szinte senkit és semmit nem tisztelő szarkazmusa ugyan gyakori humorforrás az előadás során, mégis éppen ez az, ami az általam valaha látott legmagányosabb Hamletté teszi. Olyan, mint az élénk színekkel festett, harsány díszlet az üres feketeségben.


"A világ szétesett, átok ül rajtam, mert én kellek hozzá, hogy összerakjam" - mondja a feladatával magára maradt királyfi. Horváth Csaba Hamletjének nincs apja, nincs anyja, nincs barátja, nincs szerelme. Csak dühe van és egy szerepe, amelyet rábíztak, de maga sem biztos, hogy az passzol rá. Apja szellemének üzenete szereplőből rendezővé avanzsálja. "Hamlet jó színész, de rendezőnek bizonytalan"- szögezi le a magyarázó szöveg a színlapon.

Zsótér rendezésében valóban nem tűnik sikeres projektnek Hamlet világmegváltó rókavadászata. Nem elég, hogy mire a rókát kiugrasztja a bokorból, addigra halott a szerelme, annak apja, testvére, saját anyja és még ő maga is, még a halott trónbitorló helyét átvevő Fortinbras - mivel a kettőt egyaránt Krisztik Csaba játssza – legalább olyan rókaképű, mint Claudius volt.