Lenin ismét megjelent régi talapzatán Bukarest egyik főterén, igaz, ezúttal nem bronzból öntve, hanem csupa romlandó anyagból, egyebek között édességekből összerakva.
A régi, hét méter magas bronz-Lenin harminc évig hirdette ugyanott a kommunizmus dicsőségét, és 1990 márciusában döntötte le egy darukezelő a tömeg teljes egyetértését élvezve.
A mostani Lenin azonban már csak három méteres, rózsaszínű, alkotója csupa romlandó anyagból, vagyis polisztirénből, rizsszemekből, árpakásából készítette, külsejét pedig csokoládéval vonta be és rózsaszín drazséval pöttyözte be.
Szíve szerint két hétig akarta volna ott tartani alkotását, de az illetékes hivatal csupán egy napra, azaz keddre engedélyezte a köztérre állítást. A szobor leleplezése azonban így is dühöt váltott ki néhány jelenlévőből, haragudott az egykori fasiszta légionárius tiszt, aki tizenhét évet ült kommunista börtönben, és annak sem nyerte el tetszését, aki valamikor talán hűségesen szolgálta azt a rendszert, amelynek oroszországi megtestesítőjét most így "lealacsonyították".
Pedig Ioana Ciocan nem győzte hangsúlyozni: nem akarta megédesíteni Lenin emlékét. Az a cél vezérelte csupán, hogy tudatosítsa az emberekben: a múlt emlékét nem lehet szőnyeg alá söpörni, a társadalomnak szembe kell néznie a kommunizmus történetével.
Az alapanyag mindenesetre önmagában is az elmúlást jelképezi. Míg az egykori bronzszobor ércnél maradandóbb jelleget akart kölcsönözni a szovjet vezető alakjának, a mostani, rózsaszínűségében is meglehetősen zord tekintetű Lenin olvadó csokoládéból, a kommunista időszak "divatdrazséjából" állt össze, az árpakásából pedig a szokások szerint a halotti kalácsot, az úgynevezett colivát készítik, amelyet temetéskor osztogatnak a gyászoló nép között.
Ez az Lenin amúgy sem maradt volna sokáig talpon azon a téren, az idő vasfoga gyorsan szétrágta volna. Annyi haszna azonban volt a kérészéletű alkotásnak, hogy a sajtót is etetni tudta egy teljes napig.
