Hamarosan indul a 41. Filmszemle, de csak január első hetében mutatták be Vranik Roland új filmjét, az utópisztikus Adást, ami még a 40. szemle versenyprogramjában szerepelt. A rendező első filmje, a Fekete kefe megnyerte a 36. Filmszemle Fődíját, de a másodikat lehúzták a kritikák. Az Adást a bemutató óta eltelt három hétben nagyjából 3200-an látták. A 41 éves rendezővel a Kiadó nevű kocsmában beszélgettünk, ahol, ha nem reklámot forgat, a következő filmjét írja délelőttönként.
Egy plazmatévét, meg jó pár monitort. A film alaphelyzete ugyanis az, hogy elmennek a képek a képernyőkből. A történet alapvetően a függőségről szól, hiszen ma az infrastruktúránk és az egyén is függ a monitoroktól.
Honnan jött az ötlet?
A BBC-n volt egy kísérlet, ahol elvették a családoktól a technikai eszközöket, és az a család nagyon megbolondult, ahol a tévét vették el. Ez nagyon bekattant nekem. Aztán ahogy megjelent az érintőképernyős telefon, és beindult a laptopboom, sokan már három fronton nyomták otthon a tévé előtt. Az alaphelyzetet sem a saját kútfőmből gondoltam tovább, szakértőket kértem meg, hogy adjanak tanulmányokat, és döbbenetes adatok jöttek elő, például átlag tizenhárom órás tévénézés naponta. Tehát adottak voltak ezek az infók, én pedig fogtam három testvért, és elkezdtem rájuk húzni a saját gondolataimat, hogy mi történhet velük egy ilyen helyzetben.
Konstancában forgattatok egy tengerparti kikötővárosban. Hogy fogadtak benneteket?
Általában ha bevonulsz egy városba egy százfős stábbal, és kiürítteted az utcákat meg a főteret, azért milliókat is elkérhetnek. Mégsem akartak rajtunk nyerészkedni. Szinte azt csinálhattuk, amit csak akartunk. Ami érdekes volt, hogy halat kellett szerezni, mert a filmben halból él a város, de nem tudtak hozni. Kiderült, hogy a tengerből kihaltak a szennyezés miatt. Ezért horgásztavakból szállítottak oda halakat.
Hogy tűnnek el a filmben a disznók az adással együtt?
A disznókat megették. Az állattenyésztés törődést igényel, és amikor szétesik egy infrastruktúra, például háború után, akkor egy ilyen apokaliptikus környezetben nincsenek szépen gondozott sertéstelepek. A tenger az, amit nem kell gondozni, az önfentartó. Mi most ipari módon vagyunk ellátva élelemmel, a filmben hatmilliárd embert kellene etetni olyan módszerekkel, ami 800 ezer embernek volt elég régen.
Ha elmegy az adás, miért nem olvasnak?
Olvasgatnak, de nem az a jellemző. Ha a függőtől elvonják a hernyót, akkor nem az lesz, hogy örömöt talál a biorépalében, és rájön, hogy milyen szép az élet, hanem elvonási tünetei lesznek. A függés után az üresség jön, nem a rácsodálkozás.
De nyilván nem azt akarod a filmmel mondani, hogy menjünk haza és törjük össze a tévét.
Nem, de ennek a függésnek most csak a rossz oldalán gondolkoztam, miközben nyilván ez a jövő. Viszont ha azokat a fiatalokat nézed, akik cseten szocializálódtak, elgondolkozol azon, hogy ez mennyire jó. Csináltak egy kísérletet, hogy összeengedték őket, elektródákat tettek a fejükre, és kiderült, hogy nem tudják értelmezni a mosolyt. Ha rájuk mosolyogtak, bestresszeltek.
Te mennyire vagy függő, és hogyan küzdesz ellene?
Olvasással, utazással, focival, mozival és kutyasétáltatással, de csak részfüggő vagyok.
Itthon a tavalyi Filmszemlén mutatták be az Adást, de negatívan fogadták.
Amióta elindult a film külföldön, ez elhomályosult, és külföldön vagyok vele. Szarajevótól Bombayig járta az Adás a világot, és most kezdődik igazán a fesztiválkörút.
Eddig mindkét filmed szereplői a nihilben tengődtek. Mi lesz a következő, a nihil-trilógia záródarabja?
Nem, egész más dologra készülök. Sokat találkozom külföldi producerekkel, most innen próbálom megközelíteni. Fliegauf a jövő, amit ő csinált, hogy tavaly nyáron Eva Greennel forgatott angol nyelven Németországban.
