Karinthy Márton rendező és Deres Péter dramaturg nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a Büszkeség és balítélet színpadra állítását tűzte ki célul. Bár maga a cím egyértelműen közönségcsalogató, az érdeklődést meg is kell tartani.

A Büszkeség és balítélet Jane Austen egyik legnépszerűbb regénye, első televíziós adaptációja egy 1938-as angol tévéfilm volt. Ezt követően több mint tíz féle filmváltozat készült belőle az olasz, és holland mini-sorozatoktól kezdve egészen a bollywoodi musical-ig, de mindezek közül máig is az 1995-ös, a BBC nevéhez fűződő hatrészes Büszkeség és Balítélet bizonyult a legnépszerűbbnek.

A könyv talán ennek köszönhetően is vált napjainkban is kult-regénnyé, ahogyan aztán a film, sőt az austen-i alapokra tudatosan építő Bridget Jones-történet is. Az 1813-ban kiadott regény népszerűsége máig sem csökkent, ennek ékes bizonyítéka a nemrég napvilágot látott Büszkeség és balítélet meg a zombik című horror-paródia is, melynek filmváltozata a hírek szerint 2011-re készül el.


Karinthy Márton rendező és Deres Péter dramaturg nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a regény színpadra állítását tűzte ki célul. Bár maga a cím egyértelműen közönségcsalogató, a közönséget meg is kell nyerni az előadáson. Ehhez jó stratégia az olyan sztárok szerepeltetése, mint a nagynéni, Lady Catherine de Bourgh szerepét játszó Venczel Vera, a két címbeli tulajdonsággal egyként rendelkező, civakodó szerelmespár, Kéri Kitty és Oberfrank Pál, valamint a nem kevésbé civakodó, de már valamivel kevésbé szerelmes Bennet házaspárt megszemélyesítő Egri Márta és Mertz Tibor személyében.

A viszonylag kisméretű színpadot nagyrészt Daróczi Sándor mennyezetig érő tolóajtó-díszlete foglalja el és osztja részekre, ami számos játékra, színváltoztatásra, ajtócsapkodásra ad lehetőséget, így a hallgatózó lánykák leleplezésére, a szerelmes párok intim jeleneteire, vagy épp a kémkedő nagynénik elrejtésére.


Venczel Vera finoman irányítja a nézőt, kommentálja az eseményeket, és gyakran közbeszól, de miközben a színpad bal oldalán látható kiugróban elhelyezett páholya fölénk emeli, ugyanakkor el is rekesztődik a történet fő sodrában haladó, aktív szereplőktől. Alig tehet többet nálunk, nézőknél. Végig figyel, néha mosolyog, vagy fel-alá járkálva kiabálja a „színpadon játszóknak”, hogy ’Hangosabban, mert nem hallok egy szót se!’ Ő a tehetetlen intrikus, aki mégsem válik nevetségessé, vagy gonosszá, annál sokkal előkelőbb, és sokkal emberibb figura.

A Karinthy-féle Ladyhez hasonlóan újat hoz szerepében a Jane-t alakító Érsek Obádovics Mercédesz is. A jóhiszemű, nem túl érdekes lány, aki Lizzy mellett mindig csak mellékszereplő lehet, ebben az előadásban maga is komplett személyiség, hol zavart, hol pedig temperamentumos, nem halványabb, pusztán tónusában különbözik húga karakterétől.


A regény számtalan különböző helyszínen zajló eseményeit néhány meghitt otthoni, és két báli jelenet köré építették föl az alkotók, de a húzások és változtatások olyan jól sikerültek, hogy szinte sehol sem zökken ki a történet. A „regény” akadálytalanul halad előre, sőt: hála a háttérben csacsogó, csiripelő lánykarnak, nagyon lendületes, élvezhető módon. Mindeközben a tizenkilencedik századi angol társadalom különböző csodabogarai vonulnak fel az avatott nézői pillantások előtt. Mert „Darcy-szakértőkben” most biztosan nincs hiány.


SZ: Mertz Tibor, Egri Márta, Érsek Obádovics Mercédesz, Kéri Kitty, Sallai Nóra, Sipos Eszter Anna, Császár Réka, Venczel Vera, Oberfrank Pál, Szirtes Balázs, Vertig Tímea, Háda János, Németh Gábor, Hábermann Lívia, Varga Bálint
R: Karinthy Márton
Szenczi Miklós fordítását színpadra alkalmazta: Deres Péter


Következő előadások: 2010. február 3. (SZE), 6. (SZO), 13. (SZO), 19.00