A Kolorádó Kidben a préri volt a Corvin-köz, az indiánok a pesti srácok, a betolakodók a kommunisták, és a a rézbőrűek fegyverét sem 73-as winchesternek hívták, hanem jézuskának.

Világos, Vágvölgyi B. András a préri sziklái között két démonnal vívott csatát, az egyiket Gothár Péternek, a másikat pedig pedig Quantin Tarantinónak hívták. Míg Gothár filmjének forgatókönyve költői erejű asztfaltpróza volt, addig Vágvölgyi jórészt nettó szlenggel pótolta azt a lírát, melyet Bereményi könyve óta senki sem ismételt meg a magyar filmművészetben. Illetve Bereményi saját magát múlta felül az Eldorádóban, mely szintén részint 56-os film, szintén tele drámával. 



Vágvölgyinél nem éreztem igazi drámát, igazi katarzist. Amikor kamaszként láttam Gothár filmjét, rágyújtottam a moziban, azonnal keresni akartam egy Rajnákot, akibe beleköthettem volna, úgy rázott fel az a film, mint Elvis Presley 1956-ban az amerikaiakat. Elvis működött a Kolorádó Kid afféle Forest Gump-rájátszásában, más hiányzott a filmből, azt a mást hívjuk sorsnak. 

Merész kijelentés ez, de a Kreuzer Bélát alakító Nagy Zsolt akár milyen jól játszott is, akármilyen szerethetőre is írták a figuráját, akárhány igazságtalanság érte is, mégsem volt drámai a jelenléte. Kreuzer Béla ugyanis mindent lazán vett, miközben egyszerűen nem lehetett a börtönt, a kínzásokat, a méltánytalanságokat olyan vagányra venni, ahogy azt Vágvölgyi elképzelte.



Noir-filmet akart, miközben nem volt benne szerethető zsaru, olyan figura, akit  Michel, a Kifulladásig piti autótolvaja is örömmel leutánzott volna. Ezt hamar belátta Vágvölgyi, majd reáliák felé tolta el a filmet, ahhoz viszont teljesen felesleges kör volt a mozi végére egy újabb Forrest Gump-effektként a Sex Pistols tévéstúdiós botrányjelenetét imitálni, mert ledobta a film magáról, másrészt semmi köze a történethez, harmadrészt a Kolorádió Kid az Elvis remisztenciák és az underground zenészek statkózása ellenére sem viszi következetesen végig a rock and roll zsánert. 

A mozi minden hibája ellenére szerethető, de jobban megírt alapanyagból igazi katarzist csiholhatott volna a rendező, ami ugyebár elmaradt. Túl sok szereplőt használt el, így szinte mindenki csak mellékalak, de az ún. főbb szereplők sem „voltak meg”, nem volt igazi személyiségük. A karakterek pont olyan sematikusak, amilyen sematikus volt maga az ötvenes évek. A főszereplőt kivéve egyetlen figura sem volt megírva. 



Kreuzer Béla és a főbb szereplő családjáról semmit nem tudunk meg, szinte mindenki egydimenziós. A sztálinista ügyésznőt játszó Fullajtár Andrea kiválóan hozta a figurát, volt közte és Béla között némi érzéki kisülés, hatalom és szexualitás jeligére. A film egyik kellemes meglepetése Dr. Máriás Béla, aki kiválóan alakítja a vallató tisztet, bizonyára az egykori jugós élményei jelentették a mintát. 

A Kolorádó Kid szerethető film, annak ellenére az, hogy hemzseg a hibáktól. Nem megoldott a narrátor figurája, aki úgy tűnik a film elején, mintha fontos szereplője lenne a történetnek, majd eltűnik, és az egyes szám első személyű elbeszélő Kreuzer lesz. 



A csúcspont lehetett volna a tárgyalás, de arra már nem volt pénze a stábnak, ez végül is egy válasz, de helyette egy trash horror-szerű, rosszul maszkolt, idióta szörnyes álommal helyettesítették ezt a dramaturgia szempontjából kihagyhatatlan jelenetet. A Kolorádó Kid az előzetes hírek szerint noir film zsánerű lett volna, aztán később realista ábrázolás felé billent el, nagyon helyesen, mert egyszerűen nem lett volna szerencsés a noir stilizáció. 

Pedig az alapanyag jó: adva van egy seftes jampi, aki csajozik, kijár a lovira, akinek aranyból van a szíve, egy afféle rejtőjenői figura, aki véletlenül belekeveredik a forradalomba, amikor behull a csőbomba a lakásukba. Az időkezelés is izgalmas, forradalmi flashback-ek, ötvenes évek végi vihar utáni csendje, a hetvenes évek még nagyobb csendje, amit egy pisztoly durranása ver fel. 

Ezt a tarantínós, vagány időkezelést jól megtanulta Vágvölgyi, a beidézéseken látszik a filmes műveltsége, izgalmas a szemléletmódja is. Azt kell mondanunk, hogy a film félsiker, hogy elszalasztott lehetőség maradt, mert egy kiváló mozit is készítethetett volna. "Az sem mindegy, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember”- mondja a Megáll az idő végén Pierre Kiskövesnek. Vágvölgyi magas színvonalon vagánykodott, de lehetett volna stréberebb is.