Philippe Decouflé bárhol képes színházat csinálni, legyen az divatbemutató, erotikus showműsor vagy július 14-i felvonulás a párizsi Champs-Elysées-n. Most Budapesten nyerhetünk erről bizonyosságot.

„Táncolok, tehát vagyok” – vallja Descartes után szabadon aztán mindegy a nagymester, akinek mindegy, hogy zárt térben vagy szabadban, utcán, kabaréban vagy cirkuszi sátorban rendez (jövőre például a kanadai Cirque du Soleil társulatát) – bárhol képes színházat csinálni. A műfaji kategóriákba nehezen besorolható táncos-koreográfus, gyakorlatilag ő az egyetlen frankoreográfus és/vagy rendező, aki nem tartozik számadással senkinek. Bölcs lazasággal kezelt szabadságáért persze keményen megdolgozott: 1992-ben Albertville-ben újraírta a téli olimpiák – nyitó- és záróünnepségeinek – történetét.


„Képregényeken, musicaleken, éjszakai táncos lokálokban és… Oskar Schlemmer, a Bauhaus koreográfusának munkáin nőttem fel.” Mindez remekül látszik 1983-ban alapított saját társulatával készített munkáiban. Ebben a szólóelőadásban Philippe Decouflé (ismét) több arcát mutatja meg a magyar közönségnek. 1996 (Decodex) és 1999 (Triton) után 2010-ben harmadik alkalommal érkezik Magyarországra és ezúttal önnön testét állítja a zene, a tánc és a kamerák kereszttüzébe.

„Azt már régóta tudjuk, hogy képes felejthetetlen parádékat rendezni, hogy fantasztikus figurákat és furcsa állatokat álmodik a színpadra, hogy pezsgően eredeti és hihetetlenül kifejező koreográfiákat készít, de kis híján megfeledkeztünk arról, hogy ő maga is (és elsősorban) táncos.”
(Roland Massabuau, Midi Libre)


Koprodukciós partnerek: Grand Théâtre de Luxembourg, Festival de danse
de Cannes Támogatók/Supporters: DRAC Ile-de-France – Ministère de la Culture et de la Communication; Conseil Général de Seine-Saint-Denis; Ville de Saint-Denis.