A Tokaji Történelmi Borvidék Kultúrtáj világörökségi helyszín területén, annak védőzónájában tervezett szerencsi szalmaégetésű erőmű valamilyen formában történő megépítése egy közelmúltban meghozott bírósági döntés nyomán ismét valós veszéllyé válhat.

Az ICOMOS hozzáteszi: hazánk 1985.évi csatlakozásával "A világ természeti és kulturális örökségeinek védelméről" szóló Egyezményhez nemzetközi szerződésben vállalta, hogy az abban foglaltaknak megfelelően óvja, és értékőrző gondozással biztosítja a világörökségi címet elnyert területek, helyszíneknek fennmaradását. A tervezett szerencsi szalmaégető erőművel kapcsolatos (mai jogrendünk szerint nyilván jogszerű) döntés éppen ezt a szempontot, azaz a nemzetközi egyezményből következő védelem érvényesítésének lehetőségét, pontosabban: kötelezettségét hagyta figyelmen kívül.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság teljes szakmai meggyőződésével, támaszkodva az ICOMOS nemzetközi tapasztalataira, sürgeti a mai helyzet érdemi megváltoztatását; állítja, hogy a védelem, a kulturális örökségi értékek megőrzése nem teszi lehetetlenné az érintett helyszínek, területek fejlesztését, csupán azt jelenti, hogy nem lehet megfontolás, válogatás nélkül bármit megvalósítani – különösen olyasmit nem, ami nem egyeztethető össze az értékek megóvásával.
Valójában az örökségi értékek integrált szemléletű kezelésük esetén – az odaillő fejlesztések kezdeményezésével és befogadásával – különleges, sok esetben igen komoly verseny-előnyt biztosító fejlesztési potenciált is jelentenek, elősegítve ezzel az adott területen élők és közösségeik életminőségének emelését, hosszútávra szóló fenntarthatóságát, tette közzé az ICOMOS, magasabb szintű megoldásokat sürgetve.