Két héttel ezelőtt tűnt el Star Trekből ismert Walter Koenig fia, aki szintén színész. Holtan találták meg.

A 41 éves Andrew Koenig is színész volt, főleg sorozatokban szerepelt, többek között az 1993-as Star Trek: Deep Space Nine-ban alakította Tumakot. A testét egy vancouveri parkban találták meg, előtte két hétig keresték hiába.
Nemrég fejezte be a DaZe: Vol. Too (sic) - NonSeNse című vígjátékot, amit az év második felében akartak bemutatni.
Két évvel ezelőtt polgári engedetlenségért tartóztatták le, amikor az ellen tiltakozott, hogy az Egyesült Államok is részt vesz a kínai olimpián, és Burma elnyomása ellen tiltakozott. Egy kínai virágfelvonulást zavart meg kezében egy transzparenssel, és ezért tíz órára lecsukták.