A mellényes nyuszi visszatér, elcsábítja a kis Alice-t, hogy aztán egy fa odvában megtörténjen vele mindaz, amire csak vágyott.

Bruno Bettelheim, aki a Mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című pszichoanalitikus könyvet írta, rendesen tudott volna szüretelni Tim Burton látványmozijáról is. Világos: Az Alice Csodaországban csak arra várt, hogy a történetben szereplő varázssütit Burton is megegye, hogy nagyra nőjön,  ellásson Csodaországig, és kedve legyen filmre vinni Lewis Caroll bizarr meséjét. 

Aki ismerte Burton világát, nem lepődött meg semmin, talán csak azon, hogy a rendező nem vitte el némileg betegebb irányba a történetet. Persze, ezen sem kell csodálkozni, a film Disney produkció, a gyártó cég erős kontroll alatt tartotta Burton képzeletét. 



A sünivel golfozó Szívkirálynő, akinek lábpárnája egy rózsszín malacka – nos elég betegnek tűnik, de a film egésze mégsem leng ki a morbiditás irányába, így kedves tanár nénik, iskolás csoportok is bátran jegyet válthatnak az előadásra. Az Alice-ből számos filmadaptáció (rajzfilmes, élőszereplős) készült eddig, de egyik film sem volt igazán sikeres, talán még a Disney-féle "csodatrükkfilm" sem.

Hiába, Carroll fantáziája valóban lenyűgöző, de a már klasszicizálódott mesét félelmetesnek, morbidnak tartják a gyerekek, és valljuk meg: mint történet nem olyan vonzó, nehéz a szereplőkkel, vagy éppen az Alice-szal való azonosulás. A képek, a fantázia szárnyalása viszi előre a cselekményt, nem pedig a szerethető történet, így a Disney óriási kockázatot vállalt, amikor megrendelte Burtontől az hate couture látványmoziját. 



Az Alice Csodaországban természetesen valóságos látványorgia, mégis némiképp csalódást okoztak az arculati elemek. Ilyenkor a designer rafináltan egy-egy művészeti stílus, pl. szecesszió (A Gyűrűk Ura), vagy az art deco (Hihetetlen család, Poirot-szériák) következetes alkalmazásával játszik, addig az Alice Csodaországban nem utalt semmire, maximum egy 3D-s csehszlovák mesefilmre.

Linda Woolverton forgatókönyvíró húszéves lányt csinált Alice-ból, aki az eljegyzése elől menekül az üregbe, majd egy szobácskában találja magát, ahol ugyebár az egyél meg-süti és az igyál meg-ital várja, hogy aztán belépést nyerjen Fantázia birodalmába, Csodaországba. Alice már egy ideje elment Csodaországból, azaz felnőtt lett, nem használta annyit a képzeletét, így a birodalom irányítását átvette a gonosz Szívkirálynő. Alice-re (Mia Wasikowska)mint afféle kék ruhás kis Messiásra vártak az állatkák, akik egy-egy emberi gyarlóságot figuráznak ki. 

Alice-nek el kell pusztítania a csodakarddal a sárkányt – kb. ennyi a feladata, majd összecsapnak a sakkfigurák a kártyalapokkal is, lesz nagy csata, a lány megküzd a sárkánnyal, a végén happy end lesz, ahogy egy mesétől el is várnánk, ugyanakkor meglepő, hogy ahhoz képest, hogy Alice egy rossz kapcsolat elől menekül, a történet egyáltalán nem tematizálja a szerelmet, a Kalapos (Johnny Deep) is inkább afféle barát, mintsem hősszerelmes. 

Ha abból indulunk ki, hogy egy kamaszlány képzeletét leginkább a szerelem foglalkoztatja, akkor meglepő hogy az ő fantáziavilágában, azaz Csodaországban a nyuszi, az egérke, a vigyorgó macska helyet kap, de a szerelem nem. További hiányérzetünk nem volt a filmmel kapcsolatban. A karakterek viccesek, különös tekintettel Vigyorira, a repülő macskára, aki bizonyára olyan karriert fut majd be a filmes ajándéktárgyak piacán, mint a Shrekben az "ártatlan cukiba" moduláló Csizmás.