A rendőrség nyomozást indított, hogy kiderítse: ki, vagy kik firkálták össze az egykori gyöngyösi zsinagóga épületét.
"Holokauszt nem volt, de igény van rá" - ezt a feliratot festették ismeretlenek az egykori gyöngyösi zsinagóga egyik épületére pénteken. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.Mint ismert, a parlament februárban fogadta el azt a törvényjavaslatot, ami szerint három év börtönnel büntethető a holokauszt-tagadás. A jogszabály a köztársasági elnök aláírására vár.

forras:judaica.hu
A Heves megyei városban egyébként több helyen is szélsőséges feliratokat festettek ismeretlenek épületekre illetve választási plakátokra.
Az egykori zsinagógához tartozó épület összefirkálása kapcsán Soltész Bálint r. százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a Gyöngyösi Rendőr-kapitányság rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Forrás: heol.hu