Száz éve, 1910. március 9-én született Lénárd Sándor orvos, író, költő, műfordító, polihisztor, a Micimackó latinra fordítója.

Budapesti polgárcsaládból származott, magántanárok oktatták többek között költészettanra is, első versét, a Kun Béla, a nagy gazember kezdetűt kilencéves korában írta. Az első világháború és a Tanácsköztársaság alatt Fiumében, Bécsben, majd Klosterneuburgban éltek, Lénárd az ottani gimnáziumban érettségizett. Már ekkor megmutatkozott sokoldalú tehetsége: kiválóan zongorázott, sportsikereket ért el, magyar költőket fordított németre, a Faustot magyarra, s népszerű volt a lányok körében is. 

Érettségi után a bécsi egyetem orvosi karára járt, ebben az időben sokat utazott, járt Görögországban, Angliában, Dániában, Prágában, Párizsban és Isztambulban, s lenyűgözte a nyelvek sokszínű világa.
Az erősödő nácizmus elől 1938-ban Rómába menekült, ahol az olasz mellett megtanult spanyolul, norvégül és hollandul, s nyelvtudása révén kisebb munkákhoz is hozzájutott. 

1942-től már orvosi feladatokat is ellátott, disszertációkat írt és orvostörténeti tanulmányokat folytatott. A háború utáni években az amerikai hadseregnek dolgozott, majd Rómában a Római Magyar Akadémia orvosa lett. Elmélyedt az olasz konyhaművészetben is, e gasztronómiai kalandozás emlékét őrzi nagy sikerű A római konyha című kötete. 

1948-ban magyar ismerősei hazahívták, de inkább Brazíliába utazott. 1952 februárjában érkezett meg Rio de Janeiróba, s Parana államban, egy ólombányában lett felcser, sebész, szülész és gyerekorvos egyszerre, s emellett tanított is. 1953 és 1956 között Sao Paulóban dolgozott, "visszereket gyógyítottam és kongresszusokon tolmácsoltam", mellette portugál nyelvű egészségügyi lapot indított, Bécsben kiadatta Ex Ponto című kötetét, s bekapcsolódott a brazíliai Kultúra című magyar lap munkájába. 

1956-ban megnyerte a brazil tévé Felső határ a csillagos ég című Bach-vetélkedőjét. A nyereményből a déli Santa Catarina állam egy kis településén, a jórészt indiók és német telepesek lakta Dona Emmában vásárolt patikát, s építette fel a "láthatatlan házat", ahová családjával visszavonult. A településen gyógyított, kertészkedett, esténként orgonált, hallgatta a bennszülöttek varázslatos történeteit, s fáradhatatlanul írt. 

1959-re elkészült a latin nyelvű Micimackó-fordítással, amely világszerte óriási sikert aratott, s rendhagyó módon még a bestseller-listákra is felkerült. 1967-ben magyarul is megjelent fanyarul bölcs életrajzi-szociológiai regénye, a Völgy a világ végén, s napvilágot látott az Egy nap a láthatatlan házban című kötete is. 1970-ben agyvérzést kapott, jobb oldala lebénult, ám még betegen is mindennap olvasott magyar nyelvű könyveket. 1972. április 13-án bekövetkezett halálát szívinfarktus okozta. Halálhírét ötnyelvű, saját kezűleg írt és illusztrált értesítőn közölte a világgal.