A korrupt rendőr pont olyan toposz, mint a kocsiban ülő, fánkzabáló amcsi zsaru, filmek tucatjai készültek a rossz útra tért kopókról, sőt, mocskos zsarus filmcím is volt néhány.

Az egyik a James Foley által rendezett 1999-es Mocskos zsaruk, a másik az Abel Ferrara jegyezte A mocskos zsaru, míg a most bemutatásra kerülő Werner Herzog-mozi címe: Mocskos zsaru - New Orleans utcáin. A dolog tehát majdnem olyan bonyolult, mint egy krimi, de kedves olvasó, jó nyomon vagyunk: A Mocskos zsaru – New Orleans utcáin Ferrara 1992-es filmjének remake-je, mely bizonyos szempontból brutálisabb, más szempontból fellazított verzió. Egyik film jobb, mint a másik. 



Mi most a másikról beszélünk, Weiner Herzog 2009-es verziójáról, mely – ahogy a címéből is sejthető – New Orleansban játszódik, és hogy kapjon némi aktuális gellert, a Katrina hurrikán után vagyunk éppen, a város mocskosabb és elhagyatottabb, mint valaha. Így lesz a káosz városa szimbolikus tér, de aztán ezt a motívumot nem hurcolják végig a filmen, gyakorlatilag nincs szerepe a történetben, így játszódhatna bárhol máshol is, és teljesen érthetetlen, hogy miért írták a film címébe New Orleans nevét. 

Egy városi legenda szerint Herzog nem is látta az eredeti Mocskos zsarukat, ami nehezen képzelhető el, mert a két film annyira hasonlít, hogy Herzognak kutya kötelessége volt megnéznie a Abel Ferrara filmjét. Kiváló ötlet volt a korrupt McDonagh felügyelő szerepét Nicolas Cage-re bízni, már éppen elegünk volt a mamlasz képű akcióhős szerepében tetszelgő Cage-ből, aki a A nemzet aranya című Disney-mozikban vállalt szerepeivel már-már kitörölte magát a színész szaknévsorból, amikor Herzog mentőkötelet dobott neki, azaz rábízta a drogos-kurvázós zsaru figuráját. 



A szoció-krimi alapvetően az apokaliptikus New Orleans szegény negyedeiben játszódik, ami kb. olyan gesztus, mintha egy magyar bűnügyi történetet az ózdi romatelepen forgatnák, szóval, már a díszletezés alapvetően körülírja a filmet. A szomáliai illegális bevándorlók drogot árulnak, a zsaruk megdézsmálják a lefoglalt kokaint, főhősünk a diszkós macát igazoltatás után a pasija jelenlétében pisztollyal a kezében megerőszakolja, szóval, ez nem az Ocean 12 halálelegáns, áramvonalas zakóba bújt luxusbűnözőinek a világa. 

A sztorivezetés meglehetősen kaotikus, nem tudni, hogy merre visz a történet, nem tudjuk sokszor, hogy most egy ügy (a szomáliaiak lemészárlása) körül hurkolódik össze a mese, vagy McDonagh jellemfejlődését (leépülését) követhetjük nyomon, vagy az ezer irányban elágazó egyéb bűnügyek nyomába indulunk. Hogy ez most afféle városfilm-e, ahogy például az Aljas utcák, vagy csak felmutatja a seggfej zsaru narratíváját, ahol a tahó rendőr lop, csal, hazudik, öl, butít és nyomorba dönt. 



A filmben senki nincs, akivel a néző azonosulni tudna, McDonagh annyira nyomorult, hogy akkor se lopja be magát a szívünkbe, amikor a film ál-befejezésénél, az alternatív happy endnél kiderül, hogy valójában a jó oldalon áll. Az persze remek dramaturgiai csavar, hogy a végére kiderül, hogy nem is olyan tapló, majd jön egy újabb csavar... Ha koncentráltabb, feszesebb lett volna a történetmesélés, A mocskos zsaru – New Orleans utcáin című mozi sikerültebb lett volna. Megcsillan benne a egy-egy poén, jórészt akkor, amikor a betépett McDonagh mindenféle éneklő iguánákat vizionál, de e tekintetben sem volt következetes ez a vegyes műfajú krimi, szóval, a humort is elvitte a hurrikánnal járó áradás.