Az Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójára szervezett megemlékezések sora hétfőn a zeneszerző szülővárosában, Gyulán a Budapesti Filharmóniai Társaság ünnepei koncertjével kezdődik.
A bicentenárium alkalmából a művelődési házban a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (BFTZ) idézi fel alapító karnagyának, a Himnusz zeneszerzőjének műveit. Az Ünnepi nyitány című mű után részletek hangzanak fel a Hunyadi László, a Bánk bán és a Dózsa György című operákból. A műsorban közreműködik Fodor Beatrix, Wiedemann Bernadett, Fekete Attila és a Nemzeti Énekkar, karigazgató Antal Mátyás. Az est karmestere Kovács János lesz. Köszöntőt az Erkel Társaság elnöke, Bónis Ferenc zenetörténész mond.
A 10 ezer eurós fődíjért az első fordulóban barokk, klasszikus és romantikus áriákkal lehet versenyezni. A második fordulóban a Bánk bán, a Hunyadi László, a Brankovics György, a Dózsa György, a Névtelen hősök, a Bátori Mária és az István király részleteit kell előadni. A döntőben a Bánk bán áriái mellett egy-egy választott Mozart, Beethoven, Rossini, Donizetti, Mascagni, Puccini, Verdi, Bizet, Gounod, Muszorgszkij, Csajkovszkij és Richard Strauss jelenetet is elő kell adni eredeti nyelven.
Az idei egyébként kettős emlékév: Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója mellett Gustav Mahler születésének 150. évfordulóját is ünnepeljük.