Miért ne legyek szubjektív – kiterítenek úgyis. Miért legyek szubjektív – kiterítenek úgyis. Kezdjük ott, hogy megjelent a Kézi-Chopin első válogatáslemeze, Sokáig éljen a kommersz! címmel.

Aztán folytassuk azzal, hogy a zenekarhoz különös viszony fűzi a recenzenst, ugyanis akarva-akaratlanul  Legát Tibor versei között élt 1989 és 1990 között egy Micsurin utcai panel hetedik emeletén, valahol a Debrecen melletti pusztákon, gyanúsan közel a Lada bisztróhoz, ahonnan végignézte egy Junoszty televízión, élő egyenes adásban– még mindig a recenzens – a berlini fal leomlását. 

Történt ugyanis, hogy az albérletembe elhívták jófejeskedő egyetemisták Legátot, átitták az éjszakát, így aztán a glam költő ott felejtette összes kamaszkori versét. Súlyra is több kilót nyomott. Szerencsére a népvándorlások során senki nem dobta ki az ifjú Legát verseit, melyek nagyobb számban fordultak elő a spájzban, a beépített szekrényben és az ágyneműtartókban. Szóval, Legáttal éltem együtt. 

Nem dobta ki senki a kéziratokat, még a tulaj sem, a Csapó utcai, ún. melegítős taxis. És egyszer csak elkeveredtem a Hogyan öltözzünk a halálunk napján című felolvasó estjére, a Simonyi utcába (szintén a debreceni puszták), ahol az akkor alakult Tankcsapda is próbált. Az előadó Legát Tibor volt, aki meghitt beszélgetésbe bonyolódott egy fajansz hattyúval, úgy egy órán keresztül. Majd filmszakadás – nemcsak Legátnál, nálam is: eltelt ugyanis jó egy év. A recenzens már Budapesten, egy mosókonyhából kialakított padlástérben. 

Egyszer csak kopognak az ajtón. Nini, Legát az, hogy került ide? Véletlenül összefutottunk, akkor említettem, hogy hol lakom? (Azóta is ez van, összefutunk véletlenül. A lényeg, hogy egyszer csak ott állt az ajtóban, Mautner Sándor utca – közben visszanevesítették Szent Lászlóra. 



Erre járt, emlékezett a címre, feljött: van-e kedvem dumálni? Persze hogy volt. Én is gyűjtöttem a hatvanas évek játékait, ő is gyűjteni kezdte, volt miről beszélni. Én könyvet is írtam a témáról, ő nagyobb játékokról írt aztán könyvet, BKV-s buszokról, villamosokról. Újabb vágás, állunk a Hősök terén, megint csak összefutottunk. Kifejti: szerinte Komár László nagyobb rock and roller, mint Fenyő, több pofont adott és kapott mint Miki, bár Fenyőt nem kérdeztük, hogy hány sallert kapott életében a pálmafás angyalföldi boulevardonokon. 

Majd jött a Marlboro Music verseny, indul a Kézi-Chopin, bár ne indult volna. Hiába voltak a legjobbak, pont olyan öregek tűntek a mezőnyben, mint amilyen öreg volt a Záray-Vámosi házaspár a Tessék választani 1980-as versengésén. 
A kudarc után nem sokkal fel is oszlanak. Újabb vágás. 2009 vége. 

A 1G kiadó szerződést kötött a forgalmazásban verhetetlen Alexandrával, kiadtak Underground Katalógus címmel egy alternatív zenei sorozatot, itt jelent meg a zenekar válogatás lemeze, mely a két hivatalosan megjelent albumukból készített kollekció. A jelentősége többek között az, hogy a Kézi-Chopin első „lemeze”, Az Utolsó Magyar Playboy csak kazettán jelent meg. 2010-ben már sem a tüzép éjjeliőrök sem a Romantika horgászegyesület tagjai nem hallgatnak kazettás magnót. Szóval: a magyar pop kb. ötven kulcslemezéből az egyik gyakorlatilag hozzáférhetetlen volt. 

Igaz, most sem jelent meg önálló CD-n, csak egy válogatáson, de ez is jobb a semminél. Mi, magyarok, a félmegoldások népe ilyenek vagyunk, nekünk ez is jó – és tényleg: örülünk neki, mert a lemez fele, hat szám itt van a lemezen. Az anyag másik nagy egysége azt Ígéret földje című album, erről hét dalt szerepeltetnek, és helyet kapott még négy 1995-ben készült négyszámos demófelvétel is, melyek kb. az első két album irányát viszik tovább, a szövegek is azok a poétikus tróger-szociók, melyeket megszokhattunk már Legáttól, aki a magyar pop egyik legjobb szövegírója… És most elemzések helyett néhány villanást mutatunk a stici-pop legszebb pillanataiból...


1. "Csak szombat esti Szinbád, barkó és narkóbajnok..."
2. "Honvéd melegítőben ment el az ellenzéki bálba / a pultot átrendezte a székeket dobálta" 
3. „…zátonyra futott élet/ a feles pohárba suttogja: sporttárs cserét kérek…” 4. „…az első csók fél deci Hubi/ a vibrafonnál Beamter Bubi” 
5. „…valahogy ittmaradt a példaképe még Trockíj és Mao / de ha bekapcsolja a gitárját, felrobban a stúdió” 
6. „Nem lehet igaz, hogy ez a pimasz nagykörúti Mágnás Miska /csupán egy bálba készülő afrikai egyetemista…” 
7. „Ez nem a Palace te bunkó paraszt! / csinál akármit mégis itt maradsz / hiába várod hogy eljön a tepsis / Életben tartunk ha beledöglesz is.” 

E hét kis felvillanásból talán érzékeltetni tudtunk Legát Rejtő Jenő-i világát, melyben a figurák ugyanazok, mint P.Howard nagyszerű regényeiben, csak a helyszín más: körúti csipketerítős presszók, Népstadion szotyival teli betonplacca, „hősök a Hős utcából”. Legát leginkább persze Pajor Tamással és a Hungária Aréna című lemezén megjelenített sportszoció világával rokonítható, mégis összetettebb az univerzuma, komplettebb, zártabb, így jobban körülhatárolhatóbb, mint e másik két kiválóság szövegvilága.
 
Nem beszéltünk még a zenéről, pedig a Kézi-Chopin a nyolcvanas és kilencvenes évek magyar underground versenyistállójának az egyik legjobb zenekara volt. Igaz, hogy rock and roll, glam és underground paneljeiből dolgoztak, de mindig meg tudták emelni e motívumokat, azaz a saját képükre és hasonlatosságukra dolgozták át a rock toposzait, így aztán a Kézi-Chopin egy semmire nem emlékeztető zenés kozmoszt teremtett, nem is értjük, hogy miért nem lettek akkora sztárok, mint mondjuk a Kispál és a Borz.
 
Ugyanis Legát szövegei is elgondolkodtatók, van annyi lírai muníciójuk, mint Lovasi popverseinek, és a Kézi-Chopin zenéje kimondottan slágeres. A magyar popkultúra egyik talánya az, hogy miért nem futotta be a zenekar azt az ívet, ami kijárt volna neki. Erre Legát azt mondta egyszer, hogy a multik nem érdeklődtek irántuk… Nos, lehet, hogy a kilencvenes évek közepén ilyen volt a geopolitikai helyzet, ezt most már nehéz visszaszálazni… Mit mondjunk erre? „Irány a konditerem irány a bár / do you wanna be a rock and roll star?”