Európai kutatók vizsgálata szerint, minden nép más korra teszi a fiatalság végét, és az időskor kezdetét. A portugálok már 29 évesen leszámolnak az ifjúsággal.

Az, hogy valaki 58 évesen már túl van fénykorán, meglepetésként érheti azokat, akik elhagyták ugyan ezt a "mérföldkövet", mégis úgy érzik, hogy még nem értek el életük alkonyához - ismertette a felmérés eredményét a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. Az újság a britek közül példaként említette az 59 éves miniszterelnököt, Gordon Brownt vagy éppen a friss Oscar-díjas amerikai Kathryn Bigelow-t, aki épp 58 évesen érte el eddigi pályafutása legnagyobb sikerét A bombák földjén című filmjével.
A Kenti Egyetem által felügyelt kutatás során azt a kérdést tették fel, hogy mikor ér véget a fiatalság, és mikor kezdődik az öregkor. A brit válaszadók többsége szerint fiatal koruk 35 évesen zárul, öregkoruk pedig 58 évesen kezdődik.
A vélemények azonban korcsoportok szerint megoszlottak. A 15 és 24 év közöttiek úgy gondolták, hogy a fiatalság 28 évnél véget ér, az öregkor pedig 54 évesen kezdődik. A nyolcvanas éveiket taposók ennél nagyvonalúbbak voltak, szerintük a fiatalság 42 éves korig tart, és az idős kor pedig 67 évesen veszi kezdetét.
A férfiak rendszerint két évvel hozták előrébb a fiatalság végét és az öregkor kezdetét a nőknél. Különbségek azonban nem csak a korosztályok és a nemek, hanem a nemzetiségek között is mutatkoztak. Leghamarabb, 29 évesen a portugálok vetnek véget ifjúságuknak. A ciprusiaknál ezzel szemben 45 éves korig tart a fiatalság. Az öregkor a portugáloknál már 51 évesen kezdetét veszi, a belgáknál azonban csak 64 éves kortól számít valaki öregnek.
Forrás: MTI