Tom és Jerry néhány résztől eltekintve, amikor a kutya vagy az ember személyében megjelenik egy harmadik ellenség, emberemlékezet óta üldözi, kínozza egymást, és ezáltal egy sok éve együtt élő, elválaszthatatlan házaspárhoz hasonlítanak leginkább.
Macska és egér elválaszthatatlan párosa úgy ivódott bele kulturális tudatunkba, mint a jin és jang fekete-fehére, mint Stan és Pan, Hacsek és Sajó, Übü királyék, Moha és Páfrány vagy Lolka és Bolka párosa. Tom&Jerry pedig hozzájuk hasonlóan legalább annyira megragadja az ember hétköznapi létezésének esszenciáját, mint egy jó kis családi veszekedés a vacsoraasztalnál a sok éve házas férj és feleség között.
Minden "jelenet" új jelentésárnyalattal gazdagodik, miközben a vetítőfelületek síkja az operában vagy felvételről elhangzó párbeszédek által válik egyre élőbbé, töltődik fel élettel (ld. a lat. animer szó jelentése: 'élettel önteni'). A néző kénytelen egy idő múlva a hosszan kitartott képek, a mozdulatlanság látványát, illetve a gyakran abasztrakt, olykor csak színekkel operáló animációkat aprólékosan elemezni. Így tűnhet fel számára a két (feltehetően hulla) lábára szűrődő fény szürreális arany színe, mely egészen mást jelentésmezőbe helyezi a házaspár unott párbeszédét arról, hogy az ágyban miért nem történik köztük semmi.

A két, furcsa, barokkos jelmezben fellépő opera-énekes szigorúan a tolóajtószerűen mozgatható, szimmetrikusan felállított vetítővásznak síkjában állva, dermedt mozdulatlanságában szintén a rajzfilmek, képregények kétdimenziós felületeit idézi, mégis egymással replikázva mesélnek; mintegy animálódnak a zene és a feliratok által.
Eközben az egész produkciót végigvezénylő show-man figura, a figyelmet karikírozó ripacssággal fenntartó Katona Tamás kínálja a koherens jelentés egyszerűbb útját, jelesül, hogy itt egy olyan show-ról van szó, amelyben egy párt (a TVK előző performanszát idéző Fixa Idea Pártja) vagy szekta előretörését képviselő show-man igyekszik megnyerni magának a közönséget. Katon harsány öltözékével, olykor cinikus nyelvbotlásaival, freudi dadogásaival, amelyeknek köszönhetően a halálból is vicc lesz, hazai kisreál: ő épp háromdimenziós hús-vér emberből válik kétdimenzióssá. Ez a folyamat vizuálisan is megvalósul: a produkció közben nemcsak interjú-felvétel készül vele, a show vége felé ő is belép a vásznak síkjába, és a két vásznon futó vetítések közti sötétben mondja el utolsó monológját.
Mindezt a show-világát idéző, karnagy által vezényelt zenekar kíséri, ami azért nem felel meg a "klasszikus" követelményeknek sem hangszerelésében, sem azokban a játékokban, amikor egy tételt oda-vissza játszanak el a zenészek, a tempót is variárlva, elnagyolt mozdulataikkal egy rajzfilmet idézve, mintha csak egy kazettát (manapság már DVD-t) csavargatnánk ide-oda. Feltűnő, hogy ez az improvizáció-féle az előadás egyetlen valóban élő pillanataként rögzülhet a nézőben, hiszen az ember játékossága lehetővé teszi a szabályok alól való kibúvást, a rögzítettség megtörését, a fennálló viszonyok megkérdőjelezését.

Fotó: Pukel Zsolt
Elemezések, elméleti megközelítések számára sok teret adó, érdekes a variációk, de mint tudjuk, a variálhatóság variabilitása végtelen, és ennek a lezáratlan végtelennek köszönhetően maradni fog a Tom&Jerry-rajongóban, vagy a pécsi Jom&Terry fanben, esetleg az egyszerű érdeklődőben valamiféle kielégítetlenség. A variációk hatása leginkább olyan, mint amikor Jerry fejbe vágja Tomot: púpja nő, feltűnő, fájdalmas, piros és magas, de visszanyomható.
A Jom & Terry variációkban még sohasem látott, eddig betiltott, de a raktárból most előkerült Tom és Jerry részt dolgoztunk fel. Egyrészt. Másrészt pedig Jom és Terry, Tom és Jerry unokatestvérei látogatnak el Budapestre, hogy kortárs magyar drámaírók számukra írt szövegeit jelenítsék meg kétdimenziós színpadon, vetített animációval keretezve, s kortárs zenével kísérve. Sőt, a közönség tudatállapotával interferálva, Jom és Terry minden este más-más variációban elevenedik meg.
Rajtunk múlik, hogyan élünk! Tegyük hát élhetőbbé az életünket!
No fear. No surprise. No hesitation. No doubt – JOM & TERRY!
Árvai György-Imre Zoltán-Márkos Albert:
Jom & Terry variációk/2D-animal-musical
Rendező: Árvai György
Szereplők: Ágens, Laborfalvy Soós Béla, Accord Quartet, Katona László és mások
Szöveg: Erdős Virág, Filó Vera, Schein Gábor, Tasnádi István, stb. írásai alapján Imre Zoltán
Zeneszerző: Márkos Albert
Hang designer: PARABRYO
Videó: Lenz Tünde, Korai Zsolt, Taskovics Éva, VJ Scaffland
Technika: Szirtes Attila, Belényesi Zoltán
Jelmez: Szűcs Edit
Produkciós vezető: Kulcsár Viktória
Bemutató: Trafó, 2010, 20.00; 90 perc
További időpontok: MU Színház, 2010. március 19. (P), 20. (SZO) 20,00 óra