Zombifilm helyett egy tamponreklám optimista hangulatát árasztja a Zombieland című vígjáték főcíme, ami a hétvégén zárult South by Southwest nevű texasi fesztivál nyertese lett. Ezzel először vállalkozott jelentősebb fesztivál arra, hogy a főcímgyártók munkáját értékelje. Még a műfaj alapítóját sem díjazták soha azért, hogy a munkája nyomán a hosszú és unalmas névfelsorolások eltűntek a filmek elől. Összeszedtünk pár emlékezetes főcímet a Vertigótól a Napoleon Dynamite-ig, hogy ezt a méltatlanul mellőzött műfajt fényezhessük.

Egek ura

Erős versenyzője volt a South by Southwest nevű fesztiválnak Az egek ura intrója is, de a filmet a rengeteg jelölés ellenére már az Oscaron is mellőztek. A 60-as, 70-es évek képeslapjaira emlékeztet a repülgetős dráma felvezetése, amihez egy kisgép vezetőfülkéjéből készítettek felvételeket. A Googlemaps korában kellően korszerű témaválasztás, amit a nosztalgikus stílus tesz hangulatossá. A film történetéhez is kiválóan passzol, mivel Goerge Clooney karaktere a nagy lebegés után nagyot koppan benne. Hasonló vonalat visz a rendező, Jason Reitmann korábbi filmjének főcíme is, abban régi cigarettásdobozokra fotosopolták fel az alkotók nevét, és alatta Tex Williams gondtalan hangvételű bluesszáma, a Smoke That Cigarette szól.

Hetedik



Az egyéni filmfőcímekre David Fincher is odafigyel, a Hetedik kezdő képsoraiban a zizegő kézírás, a papírkivágások a félhomályban, és a megszállott vágás-ragasztgatás kellőképpen megágyaznak a horror hangulatához. Erre az alákevert Nine Inch Nails-remix is rátesz. A videó beindította a tervező, Kyle Cooper karrierjét, aki azótra többek között a Mission: Impossible, az új Pókember-filmek, a Superman visszatér és a RocknRolla főcímét is készítette.

Lost Highway



Borzasztó egyszerű, de az egyik leghátborzóngatóbb hatást mégis a Lost Highway intórja éri el, ami a nagy sötétségből, és a benne haladó autó előtt csíkozódó sárga elválasztóvonalakból áll. A rádióban közben David Bowie énekli az I am Deranged című számot, és a képsorból csak annyi sejthető, hogy ahová tartunk, ott sok jóra nem számíthatunk. Sajnos ez magára a filmre is igaz, ami nem sorolható Lynch remekművei közé.

Kapj el, ha tudsz!



A kilencvenes évekből pár év évtizedet ugrik vissza a Kapj el, ha tudsz animált főcíme, ami Rózsaszín Párduc-os stílusban vetíti előre Leonardo DiCaprio szélhámosának és Tom Hanks nyomozójának fogócskáját. Az időutazás mellé John Williams szerzett a 60-as éveket idéző szaxofonos dzsesszzenét. Az ötlet nemcsak 2002-ben, de 2005-ben is bevált. Ugyanezt a stílust ismételte meg a Halálos fegyver-sorozat forgatókönyvírója a Kiss Kiss Bang Bang-ben, amit maga is rendezett. Hasonló stílusban készült a 2009-es Reklámőrültek című sorozat intrója is, amiben egy öltönyös reklámszakember sziluettje zuhan a mélybe a Madison Avenue toronyházai között.

Goldfinger



Egy legjobb filmcímes válogatásból természetesen kihagyhatlanok a Bond-filmek stílusos bevezetői, és egy Robert Brownjohn nevű grafikus volt az, aki kitalálta, hogy jótestű fiatal nők aranyra festett testére vetítsenek képeket a Goldfingerben. A legikonikusabb Bond-elemet, a pisztoly csövéből kilővő titkosügynök képét viszont Maurice Binder találta ki, és még az akrobatikus mozdulatokat végző félmeztelen nők rendszeres látványát is neki köszönhetik a férfinézők.

Casino Royale



A Bond-mítosz ráncfelvarrása a vásznon a Casino Royale első képkockáival indult, így itt is valami ütőssel kellett előállni. A vizuális építőkockákat a szerencsejátékokból kölcsönzték, ezért kezdetnek kártyalapok elemei között lófrál a fegyverével a 2.0-ás ügynök, majd néhány rulettkerék is bepörög a képbe, és végül a Vertigo korszakalkotó főcímét idéző spirálok fonják körbe a magabiztosan a kamera felé tartó Daniel Craig-et.

Vertigo



A Vertigo bevezetőjében örvénylő spirálokat a filmgyártás történetének első főcímese készítette, akinek ez az egyik legismertebb munkája a Psycho és az Észak-Északnyugat mellett. Saul Bass Hitchcock után Kubricknak és Scorsesenek is dolgozott, és előtte a főcímek annyiból álltak, hogy a stúdió letudta velük a kötelezettségét, és simán kilistázta az összes fontos stábtag nevét. Ezt a sort törte meg Bass a The Man With the Golden Arm-mal, amihez papírkivágásos animációt használt. Ezért a teljesítményért mégsem díjazták soha, bár a kisfilmjeit háromszor jelölték Oscarra, és egyszer meg is kapta.

Szemet szemért



A nyolcvanas évek esszenciája is benne van Spike Lee egyik első filmje, a Szemet szemért intrójában, ami alatt a Fight the Power szól a Public Enemytől. A zenei jogdíjon túl azonban sokba nem kerülhettek a képsorok, amiken Rosie Perez rázza magát energikusan a brooklyni utcaképben. A színésznő tánca nemcsak szemet gyönyörködtető, de a film fülledt és feszült légkörét is jól elővezeti, amiből később a balhé kiforrja magát.

Dühöngő bika



Egyszerű és ikonikus a Dühöngő bika fekete-fehér felvezetése is, amiben az egyetlen szín a pirossal kiírt filmcím. Különben annyit láthatunk, ahogy Jake LaMotta egy álomszerű jelenetben boxolja a levegőt a ringben. A füstbe burkolt nézőtérről csak a vakuk felvillanó fényei érnek el hozzá, és a magasztos jelenetet jelentőségteljes klasszikus zene, a Cavalleria Rusticana című olasz opera kíséri.

Nevetséges Napoleon



Biztos van, aki idáig a Watchmen bevezetőjét kereste a lisában, de most feladhatja. Ennél jobban sajnáljuk, hogy kimaradt például Robert Dawson, aki több Tim Burton-film, köztük az Ollókezű Edward, a Nagy hal, a Támad a Mars! és az Ed Wood sírköves főcímét készítette. Az utolsó befutó végül a Nevetséges Napoleon című vígjáték megoldása lett, ami spórólós és egyben zseniális is: a stábtagok nevét ketchuppal, majonézzel és más színes szószokkal írták fel különböző menzai fogások mellé a tányérokra, amiket a főszereplő tesz-vesz a kamera előtt. Miután néhány könyvtári kölcsönzési lap és spirálfüzetes órai firka is becsúszik, már egyértelmű, hogy a film egy szerencsétlen amerikai gimis mindennapjairól szól.