A Kecskebűvölők című mozi simán felkerülne a "címe alapján tuti, hogy nem nézem meg” 10-es listára, de ahogy lenni szokott, a helyzet közel sem ilyen katasztrofális.

Túlzás lenne állítani, hogy a Grant Heslov-rendezte vígjáték hibátlan alkotás, mégis szerethető mozi, mely oldalági rokonságban van a Joel Coen-rendezte A nagy Lebowskival, vagy Spile Jonze A John Malcovich-menet című helyes kis blöffjével.
Bob Wilton (Ewan McGregor) riporter házassága gallyra ment, ezért a srác úgy dönt, hogy Irakba megy katonának, hogy felejtsen, hogy kiélje a dühét és hogy valami hősies mutatvánnyal aztán visszacsábítsa a feleségét.



Ja, és azért, hogy valami jó sztorival térjen haza. Rendben is lenne, ha ismernénk olyan újságírót, aki van annyira hülye, hogy meg sem áll Irakig azért, mert a neje lelépett egy kollégájával. Na jó, végül is vígjátékkal van dolgunk, miért ne lehetne a felszarvazott férjből hős veterán... Mikor találkozott Lyn Cassady-vel (George Clooney), aki az USA egyik különleges, kísérleti hadseregének katonájával, egy afféle jedi lovaggal, arra gondoltunk: amikor hazatér, meg fogja tudni változtatni az asszony akaratát, ahogy tette Han Solo is, amikor igazoltatta egy birodalmi rohamosztagos. De nem...

Az asszonynak már több lapot nem osztanak, a film végére nem tér vissza, a happy end kimerül egy támaszponton foglyul ejtett kecskék kiszabadításában, illetve abban, hogy Bob Wilton képessé válik arra, hogy átmenjen a falon. Ez is több a semminél. A film csúcspontja a kecskék és a foglyok kiszabadítása, kétségtelenül vicces, amikor egy egész zászlóalj LSD-től vidámkodik, mert hogy a tojásport a rosszcsont fiúk telenyomták bélyeggel.



Ki kell emelnünk Jeff Bridges alakítását, aki ezúttal is briliánsan hozta az öreg, trottyos hippit, de ugyanilyen pazar volt George Clooney is, aki pont olyan jó vígjátéki karakter, mint amilyen jól hozza az amorozzo bajszú sármőrt. Mivel vígjátékról van szó, elengedhetetlen volt hogy Grant Heslov elsőosztályú színészek között kasztingoljon, így aztán a botcsinálta látnok szerepére Kevin Spacey-t kérte fel, aki a többiek mellett most kissé szűrkének tűnt, ráadásul nem is volt olyan szerethető a figurája sem.

A sztori kissé zavaros, de az alkotók mentségére legyen mondva, hogy egy paranormális jelenségeket kutató új haderőről, az "Első Föld Zászlóalj"-ról szól a történet, melyben hipnotizőrök, jövőbe látók, gondolatolvasók veszik fel a harcot az ellenséggel. Az alapanyag tehát izgalmas, viszont a történetből nem hozták ki a maximumot, kevés az igazán jól ülő poén, annak ellenére, hogy a színészi munka jórészt kifogástalan. Maga a sztorivezetés tűnik kissé szerénynek, itt el kellett volna némi túlvilági segítség.



Az, hogy a sztori magja az eltűnt Bill Django (Jeff Bridges) felkutatása, csak nehezen bomlik ki, nem is értjük, miért indul el Cassady a sivatag kellős közepébe, azon kívül, hogy folyton az ösztöneire hagyatkozik. Bob elkíséri a kamucsávónak tűnő Cassadyt, és már itt sántítani kezd a sztori, de aztán legalább azt megértjük, hogy Cassady miért engedi, hogy kövesse őt a zöldfülű Bob.

Hát azért, mert ösztönösen a jegyzetfüzetébe egy olyan szemet rajzolt, melynek a hátterében egy piramis-szerű építmény áll. Erről persze mindenkinek a dollár jutna eszébe, de Cassadynek az, hogy Bob valójában egy jedi lovag, csak még nem tud róla. És akkor még nem beszéltünk a kecskéről, akit Cassedy egy alkalommal szemmel vert, aminek köszönhetően az egész titkos programot a derék mekegő átokkal sújtotta. Aki ezt érti, az ugyanúgy átmegy a falon, ahogy Bob a film végén.