A világ egyik legpatinásabb régi zenei együttese, az angol Florilegium tagjai nemcsak zenészek, hanem detektívek is. Saját bevallásuk szerint azért tudják az eredetihez kísértetiesen hasonlóan megszólaltatni a barokk örömzenét, mert évekig nyomoznak utánuk. Ezt április 4-én a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon, az Uránia Nemzeti Filmszínházban bizonyítják Emma Kirkby és Michael Chance operaénekesek közreműködésével.

"A zeneszerzők utasításai valóban elég kevés kapaszkodót adnak, bár néha azért feltüntették, hogy Adagio, Andante vagy Presto - magyarázta Ashley Solomon, a zenekar művészeti vezetője. - Szerencsére sok írás fennmaradt a korabeli táncok tempójáról, hiszen a barokk zenékre számtalan koreográfia született. A francia udvari táncokhoz például elképesztő mennyiségű ruhát és kiegészítőt viseltek, vagyis túl gyors zenére a táncosok holdkórosként rohangáltak volna összevissza, és az énekesek sem bírták volna szuflával. Ha az ember elég időt tölt a levéltárakban, könyvtárakban a nyomozással, akkor viszonylag jól körülhatárolható a megfelelő tempó. Összességében azt mondhatjuk, hogy valóságos detektívnek kell lenni a barokk zenéhez, hogy az ember fülön csípje a lehető legjobb előadásmódot."
A Florilegium Vivaldi közkedvelt darabjai mellett Pergolesi műveit tűzi műsorra a születésének 300. évfordulója alkalmából a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Az április 4-i hangversenyen fellép a világhírű szoprán énekesnő, Emma Kirkby, valamint Michael Chance brit kontratenor.
"Ez a zene pillanatok alatt megérinti a hallgatóságot, mert a belőle áradó öröm ragályos. A barokkhoz mindig jó érzés, jó hangulat kapcsolódik, hiszen eredetileg udvari szórakoztatásra készültek a darabok. Úgy vélem, ez már akkor is érezhető, ha az ember csak ránéz a hangjegyekre a kottán" - tette hozzá Ashley Solomon.
A Florilegium márt korábban is szerepelt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, és azonnal elfogadták az újabb meghívást. "Nagyjából öt-hat éve koncerteztünk önöknél Haydn műveivel, és kiválóan éreztük magunkat - mondta a művészeti vezető. - Az emberek hihetetlenül lelkesek és barátságosak voltak. Magyarországnak fantasztikus kulturális öröksége van, ezért nagy örömmel és izgalommal készülünk a visszatérésre."
2010. április 4. 19:30
Uránia Nemzeti Filmszínház