A húsvét a keresztények legfőbb ünnepe, a tavaszvárásé, a Hold állásának megfelelően tartják. A népszokások gazdag tárából a Heves megyeieket gyűjtöttük csokorba.
A húsvéti időszak azon kevés ünnepeink egyike, amelyben a mai napig felfedezhetőek az ősi rituálé különböző izgalmas elemei. Az ilyenkor szokásos locsolás csaknem egyidős a termékenységkultusszal, továbbá a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. Régen vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, utalva a locsolás egykori módjára, amikor is erőszakkal a kúthoz, a vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám öntötték rájuk a vizet. A szagos vízzel, a kölnivel való locsolkodás és a locsolkodóvers újabb keletű szokás városon és falun egyaránt.
A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó szokások tájegységenként váltakoztak. A Dunántúlon a vesszőzés nevű húsvéthétfői játék azonos értékű volt a locsolással. A legények vesszőből font korbáccsal csapkodták meg a lányokat, akik szalagot kötöttek rá, és borral kínálták a legényeket. A Felvidéken a lányok korbácsolták meg a legényeket.
Heves megye déli és északi területein éltek, élnek legtovább a húsvéti ünnepkörhöz szorosan hozzá tartozó szokások. Átányban például ezen a napon szabad volt bandázni, vagyis a legények cigányzenekart fogadtak, és közös mulatságra készültek. Ostoroson pedig viaszt használtak a hímes tojás elkészítéséhez.
Heves valamennyi tájegységén fennmaradt a locsolás és a piros tojás ajándékozása. Utóbbi különlegessége Ostoroson érhető tetten, ahol viasszal színezték a tojásokat. A megye déli részén még a múlt század közepén is szokás volt a legények húsvéti „bandázása”. Átányban a legények kora reggel a kocsmában gyülekeztek, ahol megfogadták a cigányzenekart. Innen indultak a lányos házakhoz locsolkodni. Az – vízzel – akkor sikerül jól, ha a lány alakja kellőképpen látszott. Lányos ház előtt locsolás nélkül elmenni a legnagyobb sértésnek számított.
Szajlán ma is élnek a húsvéti népszokások, amelyeket a helyi hagyományőrző csoport tagjai évente felelevenítenek. Nagyhéten a háziak a lakást, az udvart alaposan kitakarították, átszellőztették. Közben mondogatták: „házból kígyók, békák takarodjatok!/ Gonosz gondolatok távozzatok”. Nagycsütörtökön a gyerekek a kiszebábukat, Erzsa nénit és Lőrinc bácsit kivitték a Tarnára, hogy velük együtt ússzon el a sok betegség, nyavalya. A nagycsütörtöki folyóvizet „gyémántosvíznek” is hívták, a fiataloknak ebben kellett megmosdani, hogy egész évben szépek legyenek. A gazdák megrázták a gyümölcsfák ágait, hogy ébredezzenek, bő termést hozzanak. A nagypénteken a családok asztalára szinte mindenütt mákos csík került, mivel a böjtöt szigorúan be kellett tartani ezen a napon. Húsvétkor végre előkerülhetett a kocsonya és a sonka is.
Forrás: heol.hu
